Németországtól függ Magyarország és Szlovákia sorsa is

weidel

Szerdán Budapestre látogatott Alice Weidel, a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német választási kampány hajrájában. Míg Magyarország az amerikai és német választás kapcsán is hiperaktív, Szlovákiában kevés szó esik a következő kormányról – miközben a régió sorsát nagyban befolyásolja a választás végeredménye.

Az ellentmondásos megítélésű német politikus látogatása rámutat arra, mennyire különböző módon áll hozzá a nemzetközi kérdésekhez az egyébként eléggé hasonló nézeteket valló szlovák és magyar kormány. Magyarország ezzel a lépéssel ismét aktívan bekapcsolódott a nemzetközi politikába, hiszen Weidel a miniszterelnöki találkozójával gyakorlatilag kitört az AfD köré kerített karanténból. A németországi pártot ugyanis a szélsőségesekhez fűződő kapcsolatai miatt a többi német párt ugyanúgy elutasítja, mint az európai uniós nagy blokkok. Az AfD tavaly még az Orbán Viktor tevékeny közreműködésével megalakult Patrióták számára is túlságosan vállalhatatlan volt. A Fidesz ezzel a találkozóval messzebb sodródott hagyományos németországi szövetségeseitől, a konzervatív CDU-CSU koalíciótól.

Szlovákiában ezzel szemben nagy a csend a németországi választás körül, és az ország különösebben látványosan nem is ápolja németországi kapcsolatait. Robert Fico miniszterelnök egy decemberi videójában megjegyezte, hogy politikai forradalom zajlik Németországban, de különösebben nem aktivizálódott a kérdésben, és állást sem foglalt. A németországi szocialisták, az SPD és a Smer korábban viszonylag közel álltak egymáshoz, de Fico pártjának kizárása az európai szocialista közösségből ezeket a történelmi szövetségeket is elmosta.

Pártviszonyok ide vagy oda, a február 23-án esedékes németországi parlamenti választás a küszöbön áll és sokkal kevesebb figyelem övezi, mint például az Egyesült Államok elnökválasztását. Miközben Németország gazdasága sokkal fontosabb partner a régió, köztük Szlovákia és Magyarország számára is.

Régiós centrum

Németország hagyományosan Szlovákia és Magyarország legfontosabb üzleti partnerének számít. A nyugati országban talál piacra a Magyarországon gyártott exporttermékek negyede és a szlovákiai export csaknem húsz százaléka – így a németországi kereslet gyengülését mindkét ország piaca fokozottan megérzi.

Amellett, hogy Berlin kulcsfontosságú erőközpont, a helyi szabályozásokra reagáló német cégek is fokozottan vannak jelen a két országban, bár a súlyuk váltakozik. Magyarországon tíz év alatt 26 százalékról 17 százalékra esett vissza a németországi cégek aránya, a teljesség igénye nélkül a Daimler, a BMW, a Siemens és a Bosch egyaránt rendelkezik magyar leányvállalattal. Szlovákiában a Volkswagen, a Continental, vagy éppen a Lidl számít kulcsfontosságú játékosnak.

A német gazdaság ugyanakkor több komoly problémával küzd és ez a helyi beszállítói láncokat ugyanúgy befolyásolja, mint a nyugatról érkező keresletet. A választások okozta politikai átrendeződés alapvető hatással lehet Berlin gazdaságpolitikájára is.

 A német GDP 2023 második felétől folyamatosan, lassú ütemben csökken, ami a leglátványosabban a Szlovákia és Magyarország szempontjából fontos autóipar hanyatlásában mutatkozik meg. Többek között a Volkswagen, a Bosch és a Continental is tömeges leépítéseket jelentett be, a klasszikus ipari szereplők nem tudják tartani a lépést a kínai és keleti piacok kihívásaival. Az orosz-ukrán háború okozta logisztikai problémák és energiaválság, az erőművek szükségtelenül gyors ütemű kizöldítése szintén komoly problémát jelenthet.

Kancellárkereső

A német lakosság által is érzett gazdasági válság könnyen politikai válsággá változhat, az új erőviszonyok pedig felboríthatják a klasszikus szövetségeket. Többek között ennek is köszönhető, hogy Weidel elutazott Magyarországra: az AfD, ha nem is feltétlenül kerül kormányszerepbe, a karanténból kikerülve sokkal nagyobb hatással bírhat a németországi események alakulására akár a migráció, akár az energiapolitika területén. Friedrich Merz, a jobboldali CDU vezetője és kancellárjelöltje már elhatárolódott, majd együttműködött, végül ismét elhatárolódott a párttal való közösködéstől.

Kérdés, hogy a választás után Merznek mekkora mozgástere marad. A legújabb felmérések szerint a CDU/CSU szövetség 30 százalék körüli eredménnyel garantáltan megnyerheti a választást, az AfD pedig 20 százalékot meghaladó támogatottsággal a második legerősebb erőnek számíthat a parlamentben.

A jelenlegi kormánypártok lemaradása jelentős: a baloldali SPD, Olaf Scholz jelenlegi kancellár pártja csak 15 százalék körül áll, koalíciós partnerei közül a Zöldek 13, a liberális FDP pedig négy százalékkal áll és nem is jutna a parlamentbe. Hatással lehet az erőviszonyokra két baloldali párt, a radikális Baloldal és Sahra Wagenknecht Szövetsége, mindkét formáció támogatottsága az öt százalékos bejutási küszöb környékén alakul. Merznek tehát szövetségre lesz szüksége – és az AfD a legutolsó alternatíva, akit számításba vesz, a szocialisták, zöldek és liberálisok köréből kerülhet ki az egy vagy több partner. Ha a vezetők nem találnak megoldást, az elmélyülő politikai és gazdasági válság tovább ronthatja a szlovák és magyar mutatókat.

Akárhogy is végződnek a választások, az új vezetésnek azonnali megoldást kell adnia Németország – indirekt módon pedig Szlovákia és Magyarország – problémáira. 

Weidel és Orbán találkozóján az ideológiai témák mellett az orosz-ukrán háború gyors lezárása, a migrációellenes fellépés, a zöldpolitika visszaszorítása került szóba. Gazdasági téren ennél jóval több kellene: a cégek ösztönzéséhez Németországnak szabadon kéne engednie az államadósságot és lazítania a szlovákiaihoz hasonló adósságféket. Az innováció támogatásához szintén pénzre, a kiadások növelésére lenne szükség. A CDU azonban leginkább adócsökkentésben gondolkodik – és a nagyvállalatok is Merz programjában bíznak a leginkább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?