Németh Ilona kitüntetése

Pozsony. A Szlovák Köztársa-ság megalakulásának 24. évfordulója alkalmából Andrej Kiska köztársasági elnök tegnap a pozsonyi vár lovagtermében állami kitün-tetéseket adott át.

Pozsony. A Szlovák Köztársa-ság megalakulásának 24. évfordulója alkalmából Andrej Kiska köztársasági elnök tegnap a pozsonyi vár lovagtermében állami kitün-tetéseket adott át. A kitünte-tettek között van Németh Ilona képzőművész.

A képzőművészetben kifejtett, Szlovákia kulturális fejlődését elősegítő érdemeiért Pribina-kereszt 2. fokozatával kitüntetett, Dunaszerdahelyen élő képzőművész elmondta, olyan pozitív visszajelzésként értékeli a kitüntetést, ami megerősíti eddigi munkásságában, egyben biztatás a folytatáshoz. „Úgy gondolom, a szlovák állami díj odaítélése elismerése annak is – mondta Németh Ilona –, hogy a magyar, a szlovák, a cseh, a közép-európai és az európai kultúra részeként, mindig is igyekeztem megtalálni az átjárásokat ezen kultúrák között.”

Németh Ilona kifejtette, örül az elismerésnek, de soha nem díjakra gondol az alkotás során. „Az vezet elsősorban, hogy szeretnék olyan művet létrehozni, amellyel változtatni tudok az emberek gondolkodásán. Főleg mostanában lenne erre nagy szükség, mert a világ éppen azzal ellentétes irányba megy, mint amilyet én tartok helyesnek.”

A kulturális élet olyan kivételes egyéniségei vannak még a kitüntetettek között, mint Michal Kaščák, a trencséni Pohoda fesztivál főszervezője, Ivan Kamenec történész, Juraj Herz rendező, Zita Furková és Martin Huba színész.

A többi közéleti személyiség közül a kitüntetettek közt volt Michael Kocáb rockzenész, Václav Havel volt tanácsadója. Andrej Kiska államfő a Ľudovít Štúr Érdemrend első fokozatát ítélte oda in memoriam Ján Langošnak, a Nemzeti Emlékezet Intézete megalapítójának és igazgatójának. (tb, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?