Nem változott a távozó orvosok álláspontja

Pozsony |

<p>December elsejétől rosszabb lehet az akut ellátás színvonala bizonyos kórházakban – mondta tegnap a TA3 hírtelevízió vitaműsorában Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter. Ami lefordítva azt jelenti, hogy orvosok híján veszélybe kerülnek a sürgős ellátást igénylő betegek is. Uhliarik szerint „ez az árat fizetjük, amiért az orvosszakszervezet nem akar megegyezni”.</p>

Mindkét fél a maga igazát hajtogatja: a miniszter állítja, a szakszervezetek valamenyi követelését teljesítették, Marián Kollár, a LOZ elnöke szerint viszont egyet sem. Uhliarik szerint az államfő leállította a kórházak részvénytársasággá alakítását, nagyobb garanciát a LOZ nem kaphat, hiszen nem tudni, milyen kormány áll fel a jövő márciusi választások után, s annak mi lesz a véleménye a transzformációval kapcsolatban. Kollár hangsúlyozta, épp ezért kellene törvényben garantálni a transzformáció teljes leállítását. Kollár a Szlovák Televízió vitaműsorában is kifejtette, a részvénytársasággá alakítás végső célja a privatizáció, hiszen ha az átalakított kórházak rosszul gazdálkodnak – márpedig,haaz egészsgbiztosítóknem fizetik ki a szolgáltatások teljes költségét, csakis negatív gazdálkodás lehet az eredmény–, az intézmény csődbe megy, s így már magánkézbe kerülhet. Viliam Novotný (SDKÚ) ezt elutasította,mint mondta, akár törvénybe is foglalhatják, hogy csak egyetlen részvény lesz kiadva, amely nem lesz átruházható. Novotný szerint november végéig az orvosok visszavonják felmondásukat, Kollár viszont hangoztatja: az érintett 2400 orvos decembertől valóban távozik a kórházakból, s akkor igen súlyos helyzet áll elő. (sán)

További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?