„Nem vagyunk hiphopzenekar, sőt zenekar sem”

A Bëlga – a hivatalos honlapja szerint – 1998 tavaszán alakult meg Budapest XVII. kerületében, azután a Nyugati környékén, majd fél évvel később a Városmajorban… Két testületből áll. A zeneíró testület ügyvezetője Titusz. A szövegíró testület munkanélküli buddhista tanítók (Bauxit, Mégötlövés és Tokyo) önálló érdekvédelmi szervezete…

A Bëlgánál alapkövetelmény, hogy sose ismételje önmagát. A fiúk mindig más témákra, fee?lingre építenek a zenében, szövegben és szövegmondásban egyaránt. Az aktuális, negyedik albumon, a Zigilemezen a fee?ling a kulcsszó. Olyan dalok kerültek fel rá, amikben nem feltétlenül a poénokon van a hangsúly, sokkal inkább a feelingen, amit vagy elkap a hallgató, vagy nem. A Bëlga, mint pattanás a társadalom arcán, ezen az albumon is kifakad – a srácok az előző lemez óta sok tapasztalatot gyűjtöttek például az építőiparban és a magyar vidéken… A zenei alapokat ezúttal is Titusz komponálta, sőt a Kavboj című felvétel első strófáját és refrénjét is ő írta, valamint a Jenő című szerzemény szövegét is ő firkantotta papírra. A kvartett a korongot december 1-jén a Petőfi Csarnokban mutatta be – a koncertet rögzítették, és a tervek szerint idén megjelenik DVD formájában. A Bëlga szombaton az Érsekújvár melletti Kürtön lép fel, ennek kapcsán Titusznak tettünk fel néhány kérdést.

Először beszéljünk arról a dalról, amely rólunk, felvidéki magyarokról szól. A Készülj fel a hangulatra! címűről.

Alkottam egy elektrozenei alapot, ami megtetszett a szövegíró rappersrácoknak. Valami kuriózumot képzeltünk el hozzá, semmiképpen sem hagyományos szöveget és előadásmódot akartunk. Mégötlövés igen jártas a palóc tájszólásban, ezért arra gondoltunk, mi volna, ha mondjuk nem jamaicai angol tájszólással, hanem palócosan adnánk elő, kiegészítve néhány csak nálatok használatos kifejezéssel…

…amiket az anyaországi magyarok nem értenek. Vagyis egyet biztosan nem, egy üzlethálózat nevét.

Éppen ezért került bele. Én is csak úgy tudtam meg, mi az, hogy rákérdeztem.

Lehet, hogy vitázni fogunk. Az aktuális lemezeteken van egy szerzemény, a California (hiphopzenekar) című, amely pont arról szól, hogy nem vagytok hiphopzenekar. Szerintem viszont igen. Ezt miért nem vállaljátok fel?

Mi nem vagyunk hiphopzenekar, mi nem vagyunk zenekar – ez áll a refrénben. Az Amerikából származó hiphop nem csak a zenéről szól. Szorosan kapcsolódik hozzá egyfajta öltözködéskultúra vagy éppen a graffiti. Mi ezeket nem alkalmazzuk. Van pár rappes dalunk, de más stílusokban is alkotunk, például a rockban, hardcore-ban, countryzenében. Az a helyes megnevezés, hogy nem csak hiphopformáció vagyunk.

A countryt is említetted. Gondolom, a zseniális Kavboj című szerzeményre célzol, amely egy nemi betegségben szenvedő cowboyról szól. Kár, hogy a nem mindennapi témájából és az érdekes találásból kifolyólag nem fogják játszani a rádiók…

Ezt én is sajnálom, tényleg jól sikerült dal. Most azon töprengünk, hogyan tehetnénk „sza?lonképessé”, ugyanis videoklipet tervezünk hozzá.

Szombaton egy kis szlovákiai településen, Kürtön léptek fel. A szokatlan helyszín miatt ez érdekes kezdeményezés a részünkről is.

Van egy koncertszervezőnk, ő közvetíti felénk a lehetőségeket. Ilyenkor azt vizsgáljuk meg, mennyire profi a szervezés, például megfelelő-e a hangosítás, egyszóval adottak-e a fellépés feltételei. Ha igen, a helyszín nem lényeges, bárhová elmegyünk, ahol igény van a zenénkre.

A Bëlga koncertjei mennyire látványosak?

Már gyúrunk a színpadképre. Pontosabban régebben is készítgettünk különböző kiegészítőket, de jelenleg egy monumentális színpadképet tervezünk, s majd mindenhová visszük magunkkal. Amit sok pénzért készítettünk a december elsejei lemezbemutató koncertünkhöz a Petőfi Csarnokba, túl nagy, azt csak nagy színpadokon tudjuk felépíteni.

Előre megírt forgatókönyvvel mentek koncertezni? Meg van határozva a dalok sorrendje is?

Azt eldöntöttük, mely dalokat játsszuk, vagyis azokat választottuk ki, amelyeket nem. Most már rengeteg szerzeményünk van. Egyszer előre eltervezzük a sorrendet is, máskor nem. Akad úgynevezett meglepetésdal is, előfordul, hogy olyanba fogok bele, amit a közönség, de még a társaim sem várnak.

Jelenleg mire készültök?

Januárban pihentünk, egyetlen fellépésünk sem volt, most indul a koncertszezonunk. Szeretnénk minél több helyen bemutatni az aktuális nagylemezt. A repertoárt persze kiegészítjük a régi slágerekkel.

Melyek az elmaradhatatlan felvételek?

Az első albumunkról a Nemzeti hip-hop és a bkv-s dal. A másodikról például az Az a baj. Mi néha már unjuk a korábbi szerzeményeinket, ezért általában új aspektusba helyezzük őket, kicsit változtatunk rajtuk. Az új lemezről a többi közt kihagyhatatlan a Boros, ami részben a rádióknak köszönhetően vált slágerré.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?