Nem tudnak gyerekprostikról

Tőketerebes. Az utóbbi napok-ban megjelent hírek szerint 8–10 éves gyermekprostitu-áltak terjesztik a szifiliszt Tőkeretebesen.

Tőketerebes. Az utóbbi napok-ban megjelent hírek szerint 8–10 éves gyermekprostitu-áltak terjesztik a szifiliszt Tőkeretebesen. Ellátogattunk az ország egyik leghírhedtebb roma telepére, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg róla, hogyan fest a szifilisz-járvány sújtotta környék.

Számtalan hír jelent meg a napokban arról, hogy tombol a szifilisz a városban, hogy az itteni prostituáltak terjesztik a kórt, és hogy a fertőzöttek, sőt, a betegséget terjesztők között 8–10 éves gyerekprostituáltak is vannak, akik nyugdíjas kuncsaftjaikra ragasztják a betegséget. Megpróbáltuk megtalálni a városban azokat a helyeket, ahol az éjszakai pillangók a testüket árulják. A várost járva viszont alig néhány olyan nőt láttunk, akikről feltételezhető volt, hogy prostituáltakként dolgoznak.

„A szifilisz miatt jöttek? – fogadott bennünket a pincér érkezésünk után az egyik étteremben. – Csak szólni szeretnék, hogy a cigányoktól semmit sem fognak megtudni. Annyi itt mostanság az újságíró, hogy a romák már senkivel sem akarnak szóba állni. Főleg nem a járványról beszélni.” Mi azonban tettünk egy próbát. Egy lézengő fiatal romát szólítottam meg, a helyi prostituáltak után érdeklődve. Először hevesen tiltakozott, de aztán azt mondta, a régi pékség körül próbálkozzunk, de ne most, fényes nappal, hanem majd este. A városi rendőrség parancsnoka, Miroslav Cabada érkezésünkkor épp újságírókat kísért a helyettesével, Jindřich Sosnával a romatelepen, nem sokkal később bennünket is fogadott az irodájában. Elmondta, szifiliszjárvány valóban van a városban és a környékén, kb. nyolc éve. Ennek központja az a helyi roma telep, mely az egyik, ha nem a legnagyobb az országban.

A romaügyi kormánybiztos kassai irodájának munkatársai, a közegészségügyi hivatal munkatársai és az egészségügyi terepmunkásokat foglalkoztató Egészséges Régiók szervezet munkatársai is tárgyaltak a szifilisz megfékezéséről. „Az egyeztetés eredménye, hogy az Egészséges Régiók szervezet intenzívebb munkát fog folytatni a helyi közösségben, magyarán: jóval több asszisztenst vetnek be. Elkészült egy szlovák és roma nyelvű tájékoztató anyag azzal kapcsolatban, pontosan milyen betegségről van szó, és hogyan lehet fellépni ellene” – mondta lapunknak Ravasz Ábel kormánybiztos. Folytatás az 5. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?