A Pellegrini leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülést elnapolták

pellegrini
Pozsony |

Hétfőre halasztják a Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő leváltásáról szóló szavazást. A képviselőknek második próbálkozásra sem sikerült megnyitni az ülést, mivel a parlamentben nem volt jelen elég képviselő. Andrej Danko (SNS) házelnök ezért úgy döntött, hogy az ülést hétfőre halasztják.

Sem Peter Pellegrini kormányfő, sem az ő miniszterei nem félnek attól a rendkívüli üléstől, amelyen az ellenzék megpróbálja leváltani a kormányfőt – húzta alá Pellegrini, majd hozzátette: készen áll arra, hogy részt vegyen az ülésen.

A kormányfőt az ellenzék akarja leváltani, mert nem volt hajlandó leváltani Monika Jankovskát (Smer-SD) az igazságügyi államtitkári posztjáról. Az államtitkárról olyan információk jelentek meg, melyek szerint kapcsolatban volt Marian K-val, akit többek között Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolásának a megrendelésével vádolnak.

Az OĽaNO, az SaS, a Sme rodina és több független képviselő is azt állítja, hogy azzal, hogy a kormányfő nem javasolta Jankovská leváltását, a szervezett bűnözés és az oligarchák érdekeit helyezte előtérbe Szlovákia polgárainak az érdekeivel szemben. Mi több, a problémát nem kezelte kellő komolysággal.

A kormány nem ért egyet a kormányfő leváltásával. Az ellenzék javaslatát megalapozatlannak tartják. A kormány szerint több ellenzéki képviselő is azt próbálja elfedni, hogy korábban kapcsolatban állt Marian K-val. Pellegrini korábban kijelentette: ha beigazolódik a Jankovskával kapcsolatban felmerült gyanú, javasolni fogja Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszternek, hogy kezdeményezze az államtitkár leváltását.

Jankovská, aki tagadja, hogy találkozott Marian K-val, időközben lemondott az államtitkári funkciójáról. Mint elmondta, a családjára nehezedő nyomás miatt döntött így.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korábban lefoglalta Jankovská mobiltelefonját. A nyilvánosságra került információk szerint Jankovská intenzív telefonos kapcsolatban állt Marian K.-val.

Danko felszólította az ellenzéket, hogy vegyen részt a hétfői ülésen

Andrej Danko (SNS) parlamentelnök felszólította az ellenzéki képviselőket, hogy vegyenek részt hétfőn azon a rendkívüli ülésen, amelyet maguk kezdeményeztek Peter Pellegrini kormányfő leváltása céljából. A pénteki ülést jövő hét hétfőre halasztották, mivel nem volt jelen elég képviselő a teremben. A kormányfő kijelentette, hogy sem ő, sem a miniszterei nem félnek a leváltásáról szóló szavazástól.

„Az ellenzéknek megvannak a házirendből következő jogai. Joga van ülést összehívni, ugyanakkor kötelessége ezen részt venni”

– mondta Danko, aki bírálta azokat az ellenzéki képviselőket, akik nem jöttek el az ülésre. Példaként Boris Kollár nevét említette.

„Sem én, sem a miniszterek nem félünk ettől a javaslattól, ahogy azoktól a képviselőktől sem, akik az ülés összehívását támogatták. Úgy gondolom, van mit mondanunk egymásnak”

– jelentette ki Pellegrini.

Ugyanakkor elvárja, hogy az ellenzék nagyobb komolysággal álljon hozzá a kormányfő vagy a kormány más tagjainak a leváltásáról szóló javaslataihoz. Hozzátette: tiszteli és mindig is tisztelni fogja a parlamentet, ezért a hétfői ülésre is eljön.

„Készek leszünk arra a vitára, amelyről az ülés szólni fog, és emlékeztetni fogjuk az ülést támogató kollégáinkat arra, mi minden van az ő rovásukon, illetve feltesszük a kérdést, hogy ez alapján milyen jogon akarnak arról beszélni, ami miatt ezt az ülést összehívták”

– húzta alá a kormányfő.

Az ellenzék azért akarja leváltani a kormányfőt, mert nem javasolta Monika Jankovská (Smer-SD) leváltását az igazságügyi államtitkári posztjáról. Az államtitkárról olyan információk jelentek meg, melyek szerint kapcsolatban volt Marian K-val, akit többek között Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolásának a megrendelésével vádolnak. A kormány nem ért egyet Pellegrini leváltásával. Jankovská időközben önként lemondott az államtitkári funkciójáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?