Nem tetszik a romáknak a romaügyi biztos

Pozsony |

<p>Nincs megegyezés a romák közt a múlt szerdán kinevezett romaügyi kormánybiztos személyével kapcsolatban. A Roma Települések Parlamentje tegnapelőtt felszólította a volt romaügyi biztosokat, Klára Orgovánovát és Anina Botošovát, valamint Tibor Lorant, hogy fejezzék be a zavarkeltést a romák között.</p>

„Azt ajánljuk nekik, hogy gondolkodjanak el maguk felől” – írja nyilvános felhívásában Jozef Mezei, a Roma Települések Parlamentjének elnöke. A levélben politikai részrehajlással és hozzá nem értéssel vádolja a volt biztosokat, akik a kormányprogrammal (aminek hivatalos változata még nem volt ismert) riogatták a romákat. A Szlovákiai Romák Uniója a múlt héttől Miroslav Pollák új romaügyi biztos leváltását követeli, szerintük ha ez nem történik meg, tömeges zavargások fenyegetnek. Elsősorban Pollák szakmai hozzáértését kifogásolják, valamint azt, hogy a romák nem ismerik őt, ezért nem tudnak megbízni benne. Elutasítják azt is, hogy a kormány a velük való előzetes egyeztetés nélkül nevezzen ki valakit erre a posztra. Az előző romaügyi kormánybiztosok egyébként mindannyian romák voltak, Pollák nem az. A Szlovákiai Romák Uniója továbbá szeretné, ha Lucia Nicholsonová, a szociális minisztérium államtitkárának hatásköréből kivonnák a romákkal kapcsolatos hatásköröket, és azokat vagy a romaügyi kormánybiztosnak, vagy a romákért és a kisebbségekért felelős kormányfőhelyettesnek adnák.

Sípos Frigyes roma aktivista szerint fontos, hogy a cigányságot a kormányban olyan ember képviselje, aki maga is roma gyökerekkel rendelkezik. „Egy nem roma nem tudja megérteni a romák fájdalmát, egy ilyen embert nem tudunk elfogadni. Mi a nagymagyari Rigó Jánost jelölnénk a romaügyi kormánybiztos posztjára” – nyilatkozta Sípos Frigyes, majd hozzátette, nagy problémának tartja, hogy az új kormány a biztos kinevezésénél nem figyelt a romák által megfogalmazott igényekre. (vps, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?