Illusztráció
Nem született egyezség a ŽSR vezetése és a szakszervezetek között a béremelésről
A Szlovák Állami Vasutak mellett működő szakszervezetek képviselői egyelőre nem egyeztek meg a vasúttársaság vezetésével a béremelésről. Erről Michal Lukáč, a ŽSR szóvivője tájékoztatott szerdán, miután véget ért a kollektív szerződésről szóló tárgyalások hatodik köre.
A munkáltató úgy oldaná meg a bérek kérdését, hogy garantálja a rendkívüli jutalmak kifizetését jó gazdasági teljesítmény esetén. A ŽSR továbbá a jutalmazási rendszer megváltoztatását, és az operatív személyzet előnyben részesítését javasolja.
A szakszervezetek azonban a javaslatot elutasították. Darina Fabuľová, a vasutasok szakszervezetének alelnöke ezt azzal indokolta, hogy a ŽSR javaslata következtében az egyes alkalmazottak bérei nem egyenlő mértékben növekednének.
A kollektív szerződésről szóló tárgyalás következő köre január 31-én esedékes. Fabuľová szerint addig a közlekedési minisztériumnak is állást kellene foglalnia a bérekkel kapcsolatban. A ŽSR vezetői leszögezték: ők abban érdekeltek, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkössék az új kollektív szerződést.
A szakszervezetek a tarifabérek 100 euróval való emelését követelik, és azt, hogy az emelés minden alkalmazottat érintsen.
A ŽSR mellett működő szakszervezetek január 11-én sztrájkkészültséget hirdettek. 2018. december 31-gyel lejárt a 2017-2018-ra kötött kollektív szerződés. A vezérigazgató ezt követően egy egyoldalú belső rendeletet adott ki. A szakszervezetek szerint autonóm döntést hozott anélkül, hogy megegyezett volna a szociális partnerekkel az általuk választott juttatások garantálásáról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.