Nem szerette, de ezt is megírta

Irodalom- és művészetkriti-kus, esszéista, az Európai Unió Irodalmi Díjasa Emanuele Trevi olasz író. Munkatársa volt a római Pasolini Archívumnak, ahol közeli kapcsolatba került Laura Bettivel, a legendás olasz színésznővel, a brutáli-san meggyilkolt rendező életművének kulcsfontos-ságú gondozójával.

Így született meg a magyarul most megjelent Valami írás című, rendhagyó és provokatív hangú regénye, amelynek három központi alakja Pier Paolo Pasolini, a 20. századi olasz irodalom és filmművészet egyik meghatározó, egyben legellentmondásosabb egyénisége, Laura Betti, akit szoros barátság fűzött a tragikus sorsú rendezőhöz és maga Emanuele Trevi, aki a kilencvenes évek elején egy római palotában, a PPP Archívumban talált munkát. A plátói szerelemtől fűtött Betti később Pasolini kizárólagos szellemi örökösének tekintette magát. Trevi és Betti kapcsolata meglehetősen ellentmondásosnak mutatkozott, a fiatal és naiv írónak azonban levéltári kutatásai során egyszerűen szüksége volt a nő segítségére. A Kalligram Kiadó gondozásában most megjelent mű azonban másról is szól: Pasolini utolsó, befejezetlenül maradt regényéről, az Olajról.

Bár Laura Betti – a hatvanas-hetvenes évek híres dívája, aki pályáját énekesnőként kezdte, s olyan íróktól kapott dalszövegeket, mint Dino Buzatti, Italo Calvino vagy Alberto Moravia, a filmrendezők közül pedig Fellini, Rossellini, Pasolini és Bertolucci, Monicelli és Bolognini foglalkoztatta – nem fogadta kitörő örömmel a levéltárban, és ön sem fest róla idilli képet a regényében. Az iránta érzett tisztelete mégis kiérezhető a Valami írás oldalain.

Ez azért van, mert rengeteget tanultam tőle. Ha ő nincs, vagyis ha nem találkozom vele, ez a könyv meg sem született volna. Tehát már ezért is hálás vagyok neki. De legfőképp az irántam érzett haragjáért. Az volt számomra a legerősebb hajtóerő a levéltári munkában, később pedig a regény megírásában.

Pusztító erejű viharként emlegeti őt.

Az volt. Mindent elsöprő vihar. A környezete számára gyakran elviselhetetlen. Nem állhatott az útjába senki és semmi, egyetlen mozdulattal lökte félre. Pasolinit viszont árnyékként követte.

Volt valami közös bennük?

Mindketten bonyolult személyiségek voltak, az intellektusuk egy ponton összeért, a vágyaikat bátran vállalták, s egymástól függetlenül is rengeteg botrányt kavartak. Teta veleta címmel Laura Betti 1979-ben önéletrajzi kötetet adott ki, amellyel az olasz kulturális életet is erősen felbolygatta. Kiteregette ugyanis dús szexuális életének jelentős mozzanatait. Ugyanúgy provokált ő is, mint Pasolini, ezzel együtt szellemes körképet rajzolt a hetvenes évek olasz értelmiségéről.

Színésznőként sem volt szemérmeskedő. Jancsó Miklós Magyarországon sokáig be sem mutatott olasz–jugoszláv koprodukcióban készült filmjében Rudolf trónörökös dajkájaként kézzel könnyít a herceget alakító Balázsovits Lajos vágyain.

A könyvében azokról a nőkről is írt, akikhez testi kapcsolat fűzte. Nem titkolózott. Soha nem leplezte kettős életét.

Extravaganciájáról, gonoszkodásairól viszont az ön könyve beszél.

Nagyon sok időt töltöttem Laurával, és nemcsak a levéltárban, hanem utazásaink során is. Rengeteget beszélgettünk, még a baráti körét is megismerhettem. Közelről láttam, kikkel hogyan viselkedik. Időbe telt, míg elfogadott, de utána sem bánt velem kesztyűs kézzel. Egyszer úgy összevesztünk, hogy úgy ment el mellettem az utcán, mintha sosem látott volna. Maró gúnnyal fogalmazott: „Pasolini a képedbe sem taposott volna – mondta később. – Az ilyeneket, mint te, messziről kerülte. A cipője talpát sem törölte volna beléd!” Nincs ma olyan ember az életemben, amilyen Laura volt. Gyakran gondolok rá, tulajdonképpen hozzátartozik a mindennapjaimhoz. „Semmit nem jelentesz, egy nagy senki vagy” – ordítozta, mint egy őrült, s ha erre gondolok, máris könnyebben megy az írás. Furcsa mód az ő szavai szabadítanak meg mindenféle tehertől. Ha arra alapoznék, amit már elértem, és arra a tudásra, amit ötvenegy éves koromra megszereztem, nem nagyon jutnék előre. Laura szavai úgy hatnak rám, mint a legerősebb biztatás. Az intelligenciám segített abban, hogy író legyek. Laura szemében ez nem jelentett semmit. „Okos vagy és kedves, a tehetségeddel sikeres is lehetsz – mondta –, de számottevő valaki csak akkor leszel, ha az írásaidat átjárja a düh, az indulat, és átitatja az egész lényed!” Ő tanított meg arra, hogy sose szégyelljem az érzelmeimet. Emlékszem, milyen boldogan adtam a kezébe az első könyvemet. Kinyitotta, beleolvasott, és a következő percben valósággal szétszaggatta, a földhöz vágta, és két lábbal taposott rajta. Így akarta a tudtomra adni, hogy az ő szemében továbbra sem vagyok senki.

Tiszta hisztéria.

De szeretetből tette! Ha azt mondta volna, hogy ügyes vagyok, igazából az jelentette volna azt, hogy ez még semmi.

Pasolini hogyan fogadta az ő túláradó rajongását?

Természetesen tudta, hogy Laura a barátságnál sokkal többet érez iránta. Többet adni viszont képtelen volt neki. A viszonzatlan szerelem pedig nagyon tud fájni.

Közben tisztán látta, hogy Pasolininál nem rúghat labdába. Ismerte az életvitelét, tudott a veszélyes éjszakai portyáiról. Tulajdonképpen meg sem lephette őt a hír, hogy brutális gyilkosság áldozata lett a Rómához közeli, ostiai tengerparton.

És mégis reménykedett. Áltatta magát. Pasolini kedvességét valahogy mindig túlértékelte. Több filmjében játszott. A túróban, A Holdról látott Földben, a Mik a felhők?-ben, az Oidipusz királyban.

A Teorémában ő volt a cselédlány, akinek az életét egy csapásra megváltoztatja a titokzatos látogató. A Canterbury mesékben is jó szerepet kapott. Alighogy eltemeti jómódú férjét, már fut is házasságot kötni titkos szeretőjével.

Színészi kvalitásait én is csodáltam, csak magánemberként volt nagyon sokszor elviselhetetlen.

Miért éppen a dühre, az indulatokra apellált?

Ahhoz, hogy vállalni tudjuk önmagunkat, nemcsak akarat és eltökéltség kell, állította, hanem harag is. Ez nem agresszió, hanem kirobbanó energia, ami leginkább a sportolókra jellemző. A célba mindig az ér be elsőként, akin a döntő pillanatban lök egyet az indulat. Azzal tudja megelőzni a társait, akikkel addig egy vonalban futott.

Pasolini utolsó regénye, az Olaj befejezetlen alkotás. Hiányzik az utolsó fejezete. Sikerült kinyomoznia, hová tűnt?

Szerintem nem veszett el semmi. A teljes kézirat ránk maradt.

Tehát senki nem lopott el semmit.

Pasolini halála után sokat cikkeztek arról, hogy vagy az olasz titkosszolgálat, vagy a maffia tenyerelt rá a kéziratra. Ugyan mi célból? Ha meg akarták volna semmisíteni a kész anyagot, akkor úgy, ahogy van, az egészet eltüntetik. Ha pedig csak egy részét, akkor talán az 55. feljegyzést, erős szexuális töltete miatt. Ott írja le Pasolini a nővé vált Carlo nagy aktusát, amikor különböző formában húsz megfizetett fiúnak adja oda magát. Ez valóban nagyon kemény fejezete a regénynek. De rögtön azután, hogy kiderült a gyilkosság, a rendőrség őrizte a házat. Oda már akkor senki nem mehetett be. Még a maffia sem. S amiről ugyancsak tudomásunk van: az Olaj eleve befejezetlen műként született. A szerző eredeti szándéka szerint azt a hatást akarja kiváltani az olvasóban, hogy oldalak hiányoznak belőle. Pasolini váratlan halálával került olyan fénybe a mű, hogy befejezetlen maradt. Ebből ered a sok kétely, feltételezés.

A gyilkosság elkövetésével vádolt, akkor tizenhét éves Pino Pelosit, akit mindenki csak Békának szólított, hosszú évekre börtönbe zárták. Szabadulása után azonban tett egy mindent megkérdőjelező nyilatkozatot, mely szerint pénzért vállalta magára a bűncselekményt. A gyilkosságot, állítása szerint, egy testvérpár követte el. Mi a véleménye erről?

Én egyvalamiben vagyok biztos. Hogy a gyilkosságot nem Béka követte el. Amikor Pino Pelosit vád alá helyezték, a védőügyvédje azt tanácsolta neki, hogy végig tartson ki az állítása mellett, miszerint a gyilkosságot ő követte el. Ha nem ezt mondja, hanem az igazat, vagyis bevallja, hogy tetemes pénzösszegért vállalta a hamis vallomást, magasabb büntetést szabnak ki rá. Évekkel később Pino a gyilkosság elkövetőiként a Borselino fivéreket nevezte meg, akik akkor már nem éltek. Nem is hittek neki. Aki egyszer hazudik, az később már állíthat bármit, semmit sem ér a szava.

Emlékezik még arra, hogyan hangzott a halálhírrel kapcsolatos hivatalos jelentés? Mennyire részletezték az ügyet?

Senki semmi konkrétumot nem tudott mondani. „A halál körülményei tisztázatlanok” – ez állt a hírben. Anyámat is faggattam, hallott-e valamit. „A tengerparton történt” – mondta. De hogy mi? Vízbe fulladt? – kérdeztem. Novemberben fürödni… nem ment a fejembe! Olaszországban azokban az években nem lehetett megírni, hogy PPP a római pályaudvaron szedett fel prosti fiúkat, akikkel aztán elhajtott, s a tengerpartra vitte őket, ahol azon a bizonyos éjszakán előbb összeverték, majd kocsival áthajtottak a mellkasán. Míg élt, nagyon sok ellensége volt. Halála után ismerték fel rendkívüli nagyságát.

Ön sem szerette őt. Meg is írja a könyvében.

Én a levéltári kutatások során kerültem a közelébe. Akkor döbbentem rá, hogy ki is volt ő valójában, mekkora művész, micsoda entellektüel.

Az Olaj, első olvasásra, milyen hatással volt önre?

Felesleges hipotézisekbe bocsátkozni, ha Pasolinit olvas az ember. A fő téma mindig a halál volt nála. A szexualitás és a halál. Mintha sejtette volna, hogy tragikusan végzi. Természetesen nem kereste a veszélyes helyzeteket, azok találtak rá. Ami pedig az Olajt illeti: a történet nem más, mint víziók sorozata. Voltaképpen egy szexuális metamorfózis, két beavatás története, amely szorosan kötődik Pasolini életéhez. Egy májusi reggelen, 1960-ban megkettőződik egy baloldali katolikus, Carlo Valetti, a fiatal olajmérnök. Egyikükre ragyogó karrier vár Közel-Keleten, a másik Carlo pedig néhány napra elutazik a családjához Torinóba, és különböző szexuális kapcsolatokba bonyolódik. Mindezzel együtt az Olaj a folyamatban levő halál könyve, amely engem is magába rántott.

Miközben hallgattam, többször is átfutott az agyamon, mi lóg a nyakában?

Brazíliában vettem. A harag istene. Laura Betti emlékére viselem. Nem szeretném elfelejteni őt. Ma már tudom: meghatározó szerepe volt az életemben.

Ennyire intenzíven érzi a hiányát?

Nem fogok hazudni. Írja inkább azt, hogy intenzíven jelen volt az életemben.