Nem szatellitpárt az SZDSZ

Általános parlamenti választásokat tartanak a jövő év derekán Magyarországon. A Márai Sándor Alapítvány minden magyar parlamenti párt vezetőjét bemutatkozásra hívott, elsőként, pénteken Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) ügyvivője érkezik Dunaszerdahelyre.

Annyi minden választja el ma a Fideszt és az SZDSZ-t, hogy nem látom az együttműködés lehetőségét Az SZDSZ már lassan négy éve a parlamenti küszöb mezsgyéjén mozog. Elképzelhetőnek tartja, hogy nem jut be az Országgyűlésbe?

Biztos vagyok abban, hogy az SZDSZ be fog jutni a parlamentbe, az utóbbi néhány hónap közvélemény-kutatásaiban mindig az ötszázalékos határ fölött voltunk, pártunk szilárd bázisa több mint öt százalék. Az igazi kérdés számunkra az, hogy valódi tényezőként tudunk-e szerepelni a következő választások után, tehát el tudunk-e érni nyolc-tíz százalékos eredményt.

A kilencvenes és a kilencvennégyes választásokon az SZDSZ a második legnagyobb párt volt Magyarországon. Ehhez képest alaposan vesztett támogatottságából. Mi történt?

Nagyon sok okra vezethető ez viszsza. Nyilvánvaló, hogy ebben szerepet játszott a ‘94 és ‘98 közötti kormányzati szereplés, szavazóink egy része nem értett egyet a kormányzati tevékenységgel és a párt érdekérvényesítő képességével. Az a nagy feladat, hogy visszanyerjünk minél több olyan embert, aki elpártolt tőlünk, vagyis aki liberális érzelműként az SZDSZ-t támogatta.

Sokan állítják, az SZDSZ támogatottsága az MSZP-vel közös négyéves kormányzás miatt csökkent. Azt az időszakot Kuncze Gábor fémjelezte, s most megint ő áll a párt élén. Nem volt kockázatos éppen most őt újraválasztani?

Kuncze Gábor a közvélemény-kutatásokban a legnépszerűbb politikusok közé tartozik. Miközben az SZDSZ népszerűsége a kormányzás idején csökkent, Kuncze Gáboré nem. Azért a négy évért nem lehet egy embert felelőssé tenni. Az SZDSZ elkövetett hibákat, olyan kompromisszumokat kötött, amelyek az eredeti elvek részleges feladásával jártak. Ugyanakkor más szempontból nem tartom sikertelennek a közös kormányzást. Gazdasági stabilitást hozott, megteremtettük a NATO-tagságot, elindítottuk az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat, megkötöttük az alapszerződéseket a szomszédos országokkal és még sorolhatnám. Tehát nekem nem olyan kritikus a véleményem, de kétségtelen, hogy a választók jelentős része ezt nem így ítélte meg. Az SZDSZ az elmúlt három évben bizonyította, hogy nem szatellitpárt, önálló arculata van, önálló programmal, tehát van miért szavazni az SZDSZ-re. Ugyanis egyetlen párt sem képviseli még részlegesen sem azt az értékrendet, amit a mi szavazóink és mi magunk is.

Tehát bíznak abban, hogy nem fogytak el a liberálisok Magyarországon?

Egyáltalán nem fogytak el, sőt, lényegesen többen vannak, mint akik akár 2002-ben valóban liberális pártra szavaznak. Magyarországon minden értékfelmérés azt mutatja, hogy a szavazók nagyjából 25 százaléka liberális beállítottságú, az alapvető kérdésekhez, tehát az abortuszhoz, a halálbüntetéshez, az idegenekhez fűződő viszonyhoz, az állami beavatkozás megítéléséhez liberálisan viszonyul. Közülük azonban még nagyon sokan nem ismerték fel, melyik párt az, amelyik őket valójában képviseli. A mai Magyarország liberalizált, modern.

Mennyiben változott a párt a Fidesz-kormány idején, mi újat tud nyújtani ahhoz képest, amit ‘98-ban kínált, amit a választók elutasítottak?

Sok mindenben más már ez a párt. Van egy tíz évre szóló átfogó programunk, a Korszakváltás programja. Nagyon sokat tanultunk az elmúlt négy évből, sokat edződtünk az elmúlt három és fél év kemény parlamenti csatáiban. A mai SZDSZ kormányképes, felkészült erő.

Említette, meg akarják győzni választóikat, hogy az SZDSZ nem szatellitpárt. Kötnek-e választási együttműködést az MSZP-vel?

Az első forduló előtt senkivel, így az MSZP-vel sem kötünk megállapodást. Az eredmények fogják meghatározni, hogy a második forduló előtt kötünk-e együttműködést vagy sem.

Kuncze Gábor Demszky Gáborhoz képest nyíltabban vállalja az együttműködést az MSZP-vel. Ezzel az SZDSZ nem kockáztatja a parlamentbe jutást?

Nem. Ma már polarizálódott a közvélemény, vagyis vagy a kormánypártokat támogatják, vagy az ellenzéki pártokat. Demszky Gábor stratégiáját, az egyenlő távolságtartást mindkét tábortól választóink egy része nem fogadta el, mert úgy gondolták, egyértelművé kell tenni, hogy mi az ellenzékkel működünk együtt, a kormányt bíráljuk. Ez ma egyértelműen az MSZP-t jelenti, mert a MIÉP-et nem lehet valódi ellenzéki pártnak tekinteni, és a MIÉP minket tekint valódi ellenfelének. Demszky stratégiája első hallásra működőképesnek tűnt, én magam is hittem benne, de Magyarországon ma ez nem működik, mert mindenki határozottan le akarja tenni a voksot. Ugyanakkor nem mindenki ért egyet az MSZP célkitűzéseivel vagy politikusaival, aki le akarja váltani a Fideszt. Aki tehát nem a kisebbik rosszat akarja választani, az mindenképpen az SZDSZ-re fog voksolni.

Az MSZP-n kívül mely pártokkal tudják a szabad demokraták elképzelni a választások utáni együttműködést?

Elméletileg semmit nem akarok kizárni, és nem is lehet. A mai prognózisok alapján négy párt jut a parlamentbe: a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP. Ez utóbbival bizonyossággal ki tudom zárni az együttműködést. Nagyon csekély valószínűsége van egy Fidesz–SZDSZ együttműködésnek, amit a Fidesz vezetői már kategorikusan ki is zártak, s mi is meglehetősen hipotetikusnak érezzük. Annyi minden választja el ma már ezt a két pártot, hogy nem látom az együttműködés lehetőségét. Az MDF önállóan nem kerül be a parlamentbe, ez már eldőlt. Ha alkotnak egy frakciót, akkor az a Fidesz kegyelemkenyerén fog tengődni. Ezért az MSZP–SZDSZ együttműködésnek van a legnagyobb esélye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?