Terrorcselekményekre készülnek a kínai dzsihadisták

Peking |

<p>Szíriából visszatért ujgur férfiakat tartóztattak le Kínában azzal a gyanúval, hogy külföldi kiképzésüket követően terrorcselekmények elkövetésére készültek - jelentette a Global Times című angol nyelvű kínai napilap kedden.</p>

A lap szerint egyikük a Kínai Központi Televízió (CCTV) adásában vallotta be - sárga rabmellényben -, hogy még év elején bombatámadásra készült Hopej tartomány székvárosában, Sicsiacsuang egyik bevásárlóközpontjában. Az Ekber néven említett férfi állítólag a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) terrorszervezettől kapott kiképzést, miután 2013-ban külföldön találkozott egy közvetítővel, bizonyos Elivel. Utóbbi 3 hónapot töltött Szíriában, ahol megtanulta a fegyverhasználatot és a robbanószerkezetek készítését. A Global Times idézte a kínai külügyminisztériumot, amely szerint az északnyugat-kínai hszincsiangi régió önállóságáért harcoló ETIM a Közel-Keletre csábítja ujgur követőit azzal a céllal, hogy később visszaküldje őket kínai földre, szent háborúba. A lap megszólaltatta Vang Kuo-hsziangot, a pekingi társadalomtudományi akadémia professzorát, aki szerint a beszervezést általában zarándoklatok alkalmával, családi és baráti összeköttetések révén végzik. Vang szerint a példák azt mutatják, hogy az egyetemi hallgatók különösen "veszélyeztetettek", hiszen életkorukból adódóan lázadnak, keresik önmagukat, s könnyebben válnak agymosás áldozataivá. A kínai média a napokban számolt be arról, hogy a délnyugat-kínai Jünnan tartományban idén már 553, illegális határsértésre is készülő szökevényt fogtak el, és négy terroristát lelőttek. A beszámoló szerint az őrizetbe vettek nagy része szélsőséges vallási nézetek hatása alatt állt és kész volt dzsihadista harcban részt venni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?