Éhségsztrájkot kezd két ismert venezuelai ellenzéki

Caracas |

<p>Éhségsztrájkot kezd két ismert venezuelai ellenzéki politikus, hogy így tiltakozzanak az elnyomás, az üldözés és a cenzúra ellen.</p>

Leopoldo López, a Népi Akarat nevű párt vezetője és Daniel Ceballos, San Christóbal város volt polgármestere több mint egy éve ül a Caracas közelében fekvő katonai börtönben. A hatóságok azzal vádolják őket, hogy összeesküvést szőttek a kormány megdöntésére és erőszakra buzdították a kormányellenes tüntetések résztvevőit. A 2014 februárja és májusa közötti tüntetéseknek 43 halálos áldozata volt.

López a börtönből kicsempészett, a YouTube videomegosztó portálra szombaton feltett, négy és félperces üzenetében közölte, hogy éhségsztrájkot indítanak. Követelik a politikai okokból bebörtönzöttek szabadon bocsátását, az üldözés, az elnyomás és a cenzúra megszüntetését, valamint parlamenti választások kiírását. A két ellenzéki politikus egyúttal felszólította híveit, hogy a jövő héten szombaton tartsanak nagyszabású békés tüntetést a kormány ellen.

A 43 éves López, aki a Harvard egyetemen tanult közgazdaságtant és Nicolás Maduro elnöknek, a 2013 márciusában elhunyt Hugo Chávez politikai örökösének legradikálisabb ellenfelei közé tartozik, a videóüzenetben úgy fogalmazott, hogy több mint egy év és három hónappal a változásokat követelő tüntetések után a helyzet még tovább romlott. "Még hosszabb sorok kígyóznak az üzletek előtt, még nagyobb az infláció, még nagyobb az áruhiány, még több bűncselekményt követnek el, még hatalmasabb a korrupció" - hangoztatta López.

Venezuela nemzeti fizetőeszköze, a venezuelai bolívar csak a múlt héten értékének egynegyedét veszítette el.

Daniel Ceballost szombaton átszállították Guárico állam egyik, köztörvényes bűnözőknek fenntartott börtönébe. Emiatt a venezuelai ellenzék mellett az Egyesült Államok kormányzata is aggodalmának adott hangot. Roberta Jacobson, az amerikai diplomáciai tárca Latin-Amerika ügyében illetékes államtitkár-helyettese az emberi jogok tiszteletben tartására és a politikai foglyok szabadon engedésére szólította fel a venezuelai vezetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?