Közélet

Nem sok politikai jóslatunk vált valóra idén

Az év elején belenéztünk politikai kristálygömbünkbe. Mi vált valóra 2016-os jóslatainkból? Nem sok, de alighanem sokan vannak így ezzel.
Ibos Emese

2016. december 31. 09:17

Ahogy megjósoltuk, az év eleji parlamenti választási kampányban valóban a menekültválság, a terrorizmus, a gazdasági és a szociális témák vitték a prímet. A „magyarkártya” háttérbe szorult, ahogyan a Híd–MKP együttműködés sem vált valóra a választásokat követően. Olyannyira, hogy a két párt közötti első „nagy találkozásra” csak november 21-én került sor, amely látványos volt, ám a gyakorlatban nem sok újat hozott.
 
Vízválasztó március
 
Bár jóslatunkkal szöges ellentétben, de valóban vízválasztó volt a belpolitikában az idei parlamenti választás. A részvételt illetően mellélőttünk: a négy évvel korábbihoz képest többen járultak az urnákhoz. Tévedtünk a Smer választási eredményével kapcsolatban is, fölényes, 40% körüli támogatottság helyett a párt 28,3%-os támogatottsággal ugyan megnyerte a választásokat, de az általunk jósolt egy helyett három koalíciós partnerre volt szüksége ahhoz, hogy ismét kormányt tudjon alakítani. Az SaS-szel kapcsolatban teljesen mellétrafáltunk. Azt jósoltuk ugyanis, hogy Sulíkék a törvényhozáson kívül rekednek. Ehhez képest az SaS 12,1%-os támogatottsággal a választások második helyezettje és a jobboldal legerősebb pártja lett. A KDH kiesett a parlamentből, holott biztos befutónak tartottuk. Megjósoltuk, hogy az MKP harmadszor sem lépi át a parlament küszöbét – ez valóban Berényi József lemondásához vezetett. Valóban marginálisabbá vált a párt, új elnöke, Menyhárt József az országos politikában egyelőre alig ismert.
 
Sieťes mélyrepülés
 
Nem jött be ez a jóslatunk sem, hiszen további erősödést vizionáltunk Radoslav Procházkának. A jobboldal önjelölt „gazdájának” mélyrepülése gyakorlatilag már a választások éjszakáján, az 5,6%-os választási eredménnyel elkezdődött, és a Smerrel való koalícióra lépéssel még nagyobb sebességre kapcsolt. Procházka nem tudott frakciót alakítani, képviselői fokozatosan elhagyták a pártot, mára pedig egyetlen sieťes honatya maradt a parlamentben. A párt gyakorlatilag szétesett, az ügynökségek 1%-os támogatottságot mérnek neki. Procházka távozott a pártelnöki posztról, lemondott parlamenti mandátumáról, és a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság bíróságnál próbálkozott, sikertelenül.
Egy éve még nem láttunk esélyt arra, hogy a magyar ügyek terén jelentősebb előrelépés történjen. Bár a Híd nem tudta kiharcolni, hogy megújítsák az emberi jogi miniszterelnök-helyettesi posztot, viszont Mária Jedličkovát Bukovszky László váltotta a kisebbségi kormánybiztos posztján. A párt koalícióra lépésének egyik feltétele a kisebbségi kultúra finanszírozására vonatkozó törvény elfogadása volt, a törvénytervezetet 2017 első felében hagyhatja jóvá a parlament (év elején azt jósoltuk, lesöprik az asztalról). Azt feltételeztük, hatályba lép a kisiskolákat megszüntető törvény, amely végül a Híd javaslatának köszönhetően módosult, viszont jóslatunkkal ellentétben a hazai magyar civil szféra és közélet továbbra is mellőzi a magyar iskolahálózat optimalizációjának témáját. 
 
Változásmentes Smer
 
Robert Ficóval és pártjával kapcsolatos jóslataink javarészt bejöttek. Robert Kaliňák és Miroslav Lajčák botrányaik ellenére megingathatatlanok. Viliam Čislák volt egészségügyi minisztert valóban új tárcavezető váltotta, és az egészségügyi nővérek felmondásait illetően is kitartott a tárca, melyet az új kormányban is a Smer irányít. A kormányfő a választásokat követően, az uniós elnökség idejére valóban retorikát váltott, és nem támadta az uniót, az EU-ellenes propaganda helyett legutóbb az újságírókat és a romákat vette elő.
Nem tévedtünk a pozsonyi körgyűrű építésével kapcsolatban. A szerződés aláírását Ján Počiatek (Smer) közlekedési miniszter átengedte utódjának, és az építkezési munkálatok – ahogy jósoltuk – csak a napokban indultak meg.
 
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Gáti Norbert

Telt ház van a királyhelmeci kórház Covid-osztályán, sokan oxigénre szorulnak

koronavírus iskola

Februárban valószínűleg kinyithatnak néhány iskolát

Marek Krajčí

Krajčí: Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Béke mozi épülete

Még mindig vannak szabad helyek Érsekújvárban

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

A munkanélküliség a fő mumus

80 ezren több mint egy éve állástalanok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.