(Fotó: Győri Új Szó)
Nem rövidül az ingatlaneladás utáni adókötelezettség időszaka
Nem rövidül a jelenlegi ötről három évre az ingatlanok megvásárlása és eladása közötti adókötelezettség időszaka. Nem utalta második olvasatba a parlament Marian Viskupič (SaS) ellenzéki képviselő adóbevételekről szóló törvénymódosító javaslatát.
Jelenleg, ha a tulajdonos a tulajdonszerzéstől számított öt évnél rövidebb időn belül eladja az ingatlant, a korábbi vételár és az eladásból befolyt összeg közötti különbség után adót kell fizetnie – emlékeztetett Viskupič. Ez az adó 19, magasabb adóalapnál 25 százalékos.
„Az ötéves időszak különösen a fiatal családok számára hátrányos, hiszen ők gyakrabban költöznek, éppen azért, mert egy idő után kicsi lesz számukra az ingatlan, ezért nagyobbat kell venniük. A hároméves időszak teljesen elegendő lenne a befektetési céllal vásárolt, későbbi nyereséggel eladott ingatlanok tulajdonosainak megadóztatására” – fogalmazott a képviselő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.