Nem rossz az olcsóbb

Pozsony. A szabadalom lejárta után – a hatóanyag molekulájának feltalálásától rendszerint 20–25 év telik el – az eredeti gyógyszer helyébe generikum lép. Hatásfoka megegyezik az eredetiével, ám gyártása jóval kevesebbe kerül, ezáltal olcsóbban értékesíthető – ismertette az ún. orvosságmásolatok előnyeit dr.

Pozsony. A szabadalom lejárta után – a hatóanyag molekulájának feltalálásától rendszerint 20–25 év telik el – az eredeti gyógyszer helyébe generikum lép. Hatásfoka megegyezik az eredetiével, ám gyártása jóval kevesebbe kerül, ezáltal olcsóbban értékesíthető – ismertette az ún. orvosságmásolatok előnyeit dr. Ľudevít Martinec, az Állami Gyógyszerkutató Intézet igazgatója. A szakértők véleményét tolmácsolva utalt arra is: a generikumok előnye a szer biztonsága. Ugyanis az orvosság több éves használata alatt fény derülhet olyan mellékhatásokra is, amelyekről a gyártónak nem lehetett, illetve nem volt tudomása. „Tudatosítani kell – hangsúlyozta az igazgató –, vannak betegségek, amelyek kizárólag a legkorszerűbb eredeti orvosságokkal gyógyíthatók. Ám ha egy szernek van másolata, ajánlatos és ésszerű volna azt előírni a betegnek. A jóval gazdagabb országokban is ez a gyakorlat.”

A generikumok gyártása szigorúan ellenőrzött, és Szlovákiában 1998 óta törvényekkel szabályozott feltételek mellett valósítható meg. „A gyógyszermásolat piacra kerülése előtt legalább egy évig ellenőrizni kell a szer állóképességét, legalább 24 beteg bevonásával el kell végezni klinikai tesztelését, s ki kell dolgozni a termék regisztrálásához szükséges, körülbelül 400 oldalas dokumentációt. Az előkészítés 2–4 évet vesz igénybe” – magyarázta dr. Jozef Hlavenka, a Slovakofarma főosztályvezetője. Kifejtette, a hazai piacon található eredeti gyógyszerek kétharmadának van megfelelő másolata. Ha az orvosok a betegeknek a generikumokat írnák elő, több pénz jutna a súlyos kórokban szenvedők eredeti gyógyszerrel történő kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?