„Nem nyilatkozat kell, hanem megbékélés”

Szlovákiai magyar viszonylatban kisebb szenzációval ért fel, hogy az egyetlen mérvadó szlovák közéleti hetilap magyar címlappal, magyar szövegekkel jelent meg. Számított ilyen reakcióra, amikor összeállította beszédét?
Reméltem, hogy lesznek pozitív reakciók. Amikor beszédem elhangzott, láttam, hogy Štefan Hríb úr meg van lepve. Azonnal engedélyt is kért a közlésére, amit természetesen megadtam.

Mit várt a beszédtől, illetve Hríb kitüntetésétől?
Háromszor szerepeltünk együtt az elmúlt másfél évben. Egyszer Füleken, egyszer Pozsonyban és egyszer Brüsszelben. Mind a három alkalommal nyíltan kifejtette, hogy a trianoni békét a magyarok számára igazságtalannak tartja. Nem szoktunk hozzá, hogy a nyertesek oldaláról ilyen nyilatkozat elhangozzon. Örültem, hogy a józanságot képviseli. Szlovákként látja, ahogy magyarként én is látom: egymásra szorulunk. Sok évszázados közös, feszültségmentes történelmünk van, amit az utóbbi pár száz év sajnos megrongált. Nincs értelme a sérelmi politika talaján az elmúlt időszak sebeit nyalogatni, egy új világot kell építenünk. Ezt akarja az a mozgalom, amit elindítottunk, és ami nemcsak Szlovákia felé nyit, hanem az egész régiót megpróbálja egységben látni. A mozgalomnak több mint 4 ezer tagja van, ők javasolhatnak jelölteket a díjra – ezekből a jelölésekből emelkedett ki Štefan Hríb neve. Azt reméltük, hogy mozgalmunknak a díj maga nyilvánosságot fog adni – ez be is következett –, és azt is reméltük, hogy ennek nyomán elindul egy párbeszéd.

„Számunkra Trianon tragédia, a győzteseknek örömünnep. A feladat nagy: e két érzés között kell hidat vernünk” – mondta beszédében. Hogyan lehet hidat verni?
Látszólag ez lehetetlen. Ám lehetetlen feladatokra érdemes vállalkozni, mert azok a komoly dolgok. Sokan beszéltek arról, hogy az uniós tagság meg fogja oldani gondjainkat, utána még többen beszéltek arról, hogy kutyafülét oldott meg, sőt, a viszony rosszabb, mint korábban volt. Az Unió nem old meg semmit, csak keretet biztosít. A szabad mozgást például. A szlovák nacionalistáknak ez nem tetszett, ezért romlott a viszony. Most elérhetnénk, hogy úgy éljünk egymás mellett, ahogy kellene: tisztelve a másikat, a másik szabadságát, emberi jogait, ideértve természetesen a szlovákiai magyar közösség jogait is. Helyreállítható az a gazdasági egység, amelyet mesterségesen szétszabdalt a történelem. Egy szabadabb világot tudunk felépíteni. A szétszakítottság mindenkinek rossz, ha másképpen is. Vegyük észre, nemcsak tőlünk vették el a Tátrát, a szlovákoktól is elvették a Balatont. Trianon, noha nekünk tragédia, másoknak örömünnep, valójában mindenkinek ártott.

Štefan Hríb azt írta, kíváncsi, Magyarországon milyen reakciókat vált ki beszéde. Ön mit vár?
Vegyes reakciókat. A sajtóvisszhang jó. Az interneten is olvasom a támogatást, de egészen biztos lesznek olyanok, akik nem értik meg, és jó esetben naivnak, rossz esetben nemzetárulónak fognak bélyegezni. Ez belefér. Egyik sem vagyok. De tudom, a gondok szőnyeg alá seprésével nem lehet előrejutni. Ha valaki végigolvassa a beszédemet, meglátja azokat a világos utalásokat, hogy a megbékélés nem fegyverletétel valamilyen agresszíven nyomuló partner előtt, hanem a teljes egyenlőségen alapuló és a jogokhoz ragaszkodó álláspont. A két, más politikai családhoz tartozó miniszterelnök már felismerte ezt. Mindegyik kőkeményen a saját nemzetének érdekét tartja szem előtt, ám az európai futballpályán nagyszerűen passzolják egymásnak a labdát. Minket összeköt a múlt és a jelen szükségszerűsége. Ki kell dobni az ellenséges érzületeket, mint a léghajóból a felesleges ballasztot.

A szlovák–magyar megbékélésért egy mozgalmon keresztül (Charta XXI) ügyködik. Emellett ugyanakkor EP-képviselő, kormánypárti politikus, lehetőségei így tágabbak. Pártján belül elkezdte a hídverést?
Fontos kimondani – és örülök, hogy megkérdezte –, hogy ez az ügy nem pártügy. Nekem módom lenne – és a Fidesz–KDNP–szövetségben támogatás is volna rá – a megbékélést pártkeretek között előre vinni. Ám ez komoly hiba volna. A pártpolitika versenyhelyzetéből fakadóan ha egy párt mond valamint, a másik ennek az ellenkezőjét állítja, függetlenül annak tartalmától. Márpedig a szlovák–magyar, a román–magyar stb. megbékélés ügye nem lehet pártügy. Aki ezt azzá teszi, egyben meg is öli, így nem fog tudni eljutni az összes jó szándékú ember szívéhez – pedig ez a feladat.

Pártján, frakcióján belül különösképpen nem is népszerűsíti a gondolatot?
Tudják rólam, támogatnak is, hiszen mind a Fidesz, mind a KDNP számára a jószomszédi kapcsolatok és a határon túli magyarság védelme elválaszthatatlan egymástól. A Charta XXI alapján álló Megbékélési Mozgalom párttagságtól függetlenül keresi az együttműködésre kész embereket. Ha a csatlakozás pártfeladat volna, gyorsan lenne 50-60 ezer aláírás. Azután néma csönd. De ez civil feladat. Persze az aláírók között vannak képviselők, van kormánytag is.

Pár hónapja a szlovák külügyminiszter azt mondta, kölcsönös bocsánatkérés keretében orvosolni lehetne a szlovák–magyar traumák, problémák egy részét. Ezt a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban nyilatkozta. Ön hisz egy ilyen megoldásban?
Meg lehet csinálni, ám a kérdés az, hogy mögötte áll-e a társadalom. Mikloško úr parlamenti elnök korában Szent Adalbert-díjat kapott Magyarországon és megkövette a Beneš-dekrétumok kapcsán a kitelepítésekért a magyarokat. Magyar részről nem volt komoly visszhang, otthon viszont eléggé megkritizálták őt. Házelnökként Pavol Hrušovský is kezdeményezett egy közös megbékélési nyilatkozatot, aztán a választások mindkét országban levették a napirendről az ügyet. Politikai szinten akkor van értelme ilyen nyilatkozatokat tenni, amikor azok mögött széles közös akarat áll. Ezért próbálkozom egy civil megoldással, ennek a keretében részemről megtörtént a bocsánatkérés, Hríb úr brüsszeli beszédében pedig szlovák részről tette meg ezt. Most az a kérdés, hogy saját országunkban ezért megköveznek-e minket, vagy kiállnak mögöttünk elegen. Nem nyilatkozat kell, hanem megbékélés – majd a megbékélést kifejezheti egy nyilatkozat.

A két nép és a két elit ön szerint igényli a bocsánatkérést, a viszonyok rendezését?
A viszonyok rendezését biztosan igen. A másiktól a bocsánatkérést is igényli, a nagy kérdés, hogy ki-ki képes-e elismerni a saját hibáit.

Egy magyarországi weboldalon egy kommentelő ezt írta a beszédet közlő cikkre: „Ez egyelőre nem több egy kuriózumnál.” Miért számít egy-egy ilyen beszéd kuriózumnak, egy-egy bocsánatkérő fehér hollónak?
Pontosan azért, mert nem állt mögötte az egész társadalom. Mikloško és Hrušovský is felismert valamit, amiről úgy érezte, hogy Szlovákiának és Magyarországnak is előnye származhat belőle, de e mögé nem tudta odaállítani a társadalmat. Én inkább az emberekkel, különböző értelmiségi csoportokkal kívánok foglalkozni, ugyanis ha mértékadó személyiségek képesek kiállni emellett a gondolat mellett, akkor majd csak lükepékek mondhatják, hogy ez kuriózum. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kezdeményezés is elhalhat. De vannak biztató jelek. 2010 őszén kezdtünk el komolyabban foglalkozni a kérdéssel, konferenciákat tartottunk számos helyen, s mindenütt azt láttam, hogy az emberek nem utasítják el a megbékélést. Sőt, mindenütt azt mondták, jó ez az irány. Bár lassan, de folyamatosan megyünk előre. Ha valakinek igaza van, akkor az idő neki dolgozik. A Duna völgyében az idő nekünk dolgozik.

Mi lesz a folytatás az önök részéről?
Folytatjuk a megkezdett munkát. Jean Monnet a naplójába leírt egy nagyon fontos mottót: nem országokat egyesítünk, hanem embereket. Itt pont erről van szó. Nem országok szuverenitásáról, területek ide-oda csatolásáról, hanem emberek egymásra találásáról van szó. Ez az, ami képes arra, hogy egy német–francia együttműködésből hatékony együttműködést alakítsunk. Hríb is céloz erre, én is ezt mondom: ha a németeknek és a franciáknak sikerült, nekünk miért ne sikerülne? Nem vagyunk butábbak és nem gyűlöljük egymást jobban, sőt, sokkal kevésbé. Sok fiatal csatlakozott hozzánk határon innenről és túlról. Az ő lendületük, ötleteik viszik előbbre az ügyet. Ősszel talán a párbeszéd jegyében meg tudunk rendezni egy konferenciát, hogy jobban megismerjük egymás gondolatait. Erről esetleg már nem kell kizárni a politikusokat sem.

Surján László beszéde, melyben bocsánatot kért a szlovákoktól a múltban velük szemben elkövetett sérelmek miatt:

Baráti szavak Stefan Hríbnek, a Megbékélési és Együttműködési Díj legelső díjazottjának