Nem nézi jó szemmel az oroszok elleni szakciókat az SNS

andrej danko

Az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt nemet mondana az Oroszország elleni szankciókra, amik szerintük sértik Szlovákia érdekeit. A nemzetiek felszólították a kormányt, alaposan vegyék górcső alá a szankciók hatását, és védjék meg Pozsony érdekeit. 

A szankciók többet vesznek el tőlünk, mint amennyi hasznuk van. Az eredmény az energiaköltségek emelkedése, vállalataink versenyképességének csökkenése, valamint a fokozódó gazdasági bizonytalanság. Nem nézhetjük tétlenül, hogy mások döntenek helyettünk, minket pedig gazdaságilag meggyengítenek. Szlovákiának a saját érdekeit kell védenie, nem vakon követnie azokat a döntéseket, amelyek valójában ártalmasak

– áll a nemzetiek a TASR hírügynökséghez eljuttatott állásfoglalásában, amiben a párt elnökét, Andrej Dankót idézik.

A közleményben az SNS elsősorban azt taglalja, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók a szlovák gazdaság és ipar mellett a lakosok életszínvonalára is negatív hatással vannak. A tömörülés úgy véli, ha újabb kereskedelmi és energetikai korlátozások jönnek, tovább emelkedhet a stratégiai fontosságú nyersanyagok ára.

Ez pedig közvetlen hatással lesz a vállalkozói szektorra, de a háztartásokra is 

–jelentette ki a párt elnöke. Andrej Danko egyúttal elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szlovák háztartások és vállalkozások viseljék azon döntések következményeit, amelyeket állítása szerint anélkül hoztak meg, hogy megfelelően felmérték volna azok hatását a nemzetgazdaságra.

Danko ezért arra jutott, a saját kezébe veszi az ügyet. A parlament elé szeretnének terjeszteni egy határozatot, amelyben elutasítják az Orosz Föderációval szembeni szankciós intézkedések bevezetését és kiterjesztését, ha azok megkárosítják Szlovákiát. Felszólította továbbá a kormány képviselőit, alaposan elemezzék a szankciókat és azok hatását Szlovákiára nézve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?