Nem lesznek óvóhelyek a határon

Pozsony |

<p>Egy szabadságoló hivatalnokra fogja Dunacsún önkormányzata, hogy területrendezési tervébe belekerült: az építési engedély kiállításának feltétele civil óvóhely építése a pincékben, a szlovák&ndash;magyar határ tőszomszédságában.&nbsp;</p>

Nem kell óvóhelyet építeni, nem is kértük – állítja a Pozsonyhoz tartozó Dunacsún polgármestere. Az eredeti területrendezési terv szerint viszont kellett, ám miután lapunk érdeklődni kezdett a tervezet iránt, váratlanul és gyorsan megoldódott a helyzet.  Az önkormányzat szerint az egészről egy szabadságoló hivatalnok tehet. A területrendezési terv óvóhely-építési kötelezettségről szóló részét véleményezésre elküldték az illetékes járási építésügyi hivatalnak, ám mivel 30 napon belül nem érkezett válasz, a javaslatot automatikusan jóváhagyottnak vélték. Amikor foglalkozni kezdtünk az esettel, kikértük a belügyminisztérium véleményét is, a tárca pedig nyomban kérdőre vonta az önkormányzatot. Ezután egy újabb véleményezési forduló jött, s a korábban állítólag szabadságoló hivatalnok törölte a tervezetből a bunkerépítésről szóló részt.  Gabriela Ferenčáková, Dunacsún polgármestere szerint az ügy azt igazolja, művileg felfújt és éltetett botrányról volt szó. „Szó sem volt arról, hogy mi a magyar határra óvóhelyeket terveztük volna” – állította lapunknak. „Ez a reakció is igazolja, milyen országban élünk. A hivatalnokok pontosan tudják, hogyan lehet megkerülni az előírásokat, kitalálnak valami hülyeséget, aztán csendben hallgatnak, mert tudják, ha senki sem fogja nagydobra verni az ügyet, mindent megvalósíthatnak” – nyilatkozta lapunknak tegnap az érintett parcellák egyik tulajdonosa.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?