Nem lesz parlamenti őrség

Pozsony |

<p>A kormánypártok elégedettek és támogatják a házszabály Andrej Danko által kidolgozott módosító javaslatát. Az ellenzéki pártok viszont a szólásszabadság korlátozását, illetve az ellenzék mozgásterének szűkítését látják a módosító javaslatban.</p>

Már szeptemberben a plénum elé kerülhet a házszabály módosító javaslata, mely egyebek mellett korlátozná a képviselők felszólalásának számát és időtartamát, bővítené a házelnök jogköreit, négyezer eurós büntetést vezetne be az engedetlen képviselők fegyelmezésére, megtiltaná, hogy a képviselők audiovizuális felvételeket készítsenek a tanácsteremben és hogy transzparenseket helyezzenek el.

A parlamenti pártok péntekig még véleményezhetik az Andrej Danko (SNS) házelnök által kidolgozott tervezetet. „A házszabály módosító javaslatában egyetlen nem demokratikus intézkedést sem találnak, nem sérülnek az ellenzék jogai. Minden intézkedés egyformán érinti az ellenzéki és a koalíciós képviselőket” – jelentette ki Danko. Tervezetét Bugár Béla (Híd) és Andrej Hrnčiar (korábban Sieť) is támogatja. Mindketten azonosulni tudnak a képviselői felszólalások időtartamának 20 perces korlátozásával. A Híd elnöke a parlament vezetésének is pontos limitet szabna. Utóbbiak, illetve a kormány tagjai és a köztársasági elnök – Danko javaslata alapján – korlátlanul szónokolhatnak.

A szigorítástól egyébként azt várják, hogy hatékonyabbá válik a törvényalkotás folyamata.

Az ellenzék leginkább a képviselők felszólalásának korlátozását bírálja. Egybehangzóan állítják, hogy Andrej Danko „be akarja fogni az ellenzék száját”. A házelnök a házbizottság tegnapi tanácskozását követően elmondta, hogy lemondott a parlamenti őrség bevezetéséről, melyet több párt képviselője is kifogásolt. Engedett az étel és az ital fogyasztásának tilalmával kapcsolatban is, a képviselők a jövőben ihatnának a tanácsteremben. Valószínűleg nem kerül be a házszabályba a képviselők öltözködését szabályozó passzus, Danko jelezte viszont, hogy ezt a problémát a honatyákra vonatkozó etikai kódexben rögzítené. Módosulhat a kérdések órája menetrendje is, az erre vonatkozó javaslatot Richard Vašečka (OĽaNO–NOVA) péntekig juttatja el a házelnöknek. Vašečka korábban amellett érvelt, hogy csak az ellenzék tehessen fel kérdéseket a kormánytagoknak.

A házbizottság egyeztetése Richard Sulíknak köszönhetően nem volt botránymentes. Az SaS elnöke részt akart venni a tanácskozáson, holott azon csak a frakcióvezetők, illetve az arra kijelölt személyek lehetnek jelen. Sulík azt állította, hogy Andrej Danko távozásra szólította fel őt, Danko pedig azt, hogy előtte kikérte véleményét a tervezettel kapcsolatban, holott ez nem volt kötelessége. Sulíkkal együtt az SaS frakcióvezetője is elhagyta az egyeztetést. Danko hazugsággal vádolta meg Sulíkot, és több ellenzéki képviselő képességét és tudását is kétségbe vonta.

Ha az ellenzék nem ért egyet a módosításokkal, akkor 23 év után januárban először léphet hatályba olyan házszabály, melyet csak a kormánypártok hagynak jóvá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?