Nem kér vissza pénzt az Union

Pozsony |

<p>Meghátrált az&nbsp;Union&nbsp;egészségbiztosító, korábbi döntésével ellentétben mégsem kéri a kórházaktól az egészségügyi ellátásért fizetett összeg egy részét.</p>

Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az állam nem emeli meg az egészségügyi járulékot saját biztosítottjai után, jövőre az egészségügy továbbra is pénzhiánnyal küzd majd.

Két hétig tartó huzavona után az Union egészségbiztosító visszalépett, és már nem követeli vissza az egészségügyi ellátásért fizetett összeg egy részét a kórházaktól. Az Union nemcsak a kis és közepes kórházaktól, hanem az állami egyetemi kórházaktól is visszakérte volna az év során nekik kifizetett összeg egy részét azzal az indokkal, hogy az állam kevesebbet fizetett az egészségügyi ellátás költségeinek fedezésére, mint amennyit az év elején ígért. Az Union állítja, azért hátrált meg, mert attól tartott, hogy páciensei csak korlátozott egészségügyei ellátása jelentősen korlátozódott volna. A biztosító döntésére egyébként a szerződéseik felmondásával reagáltak a kórházak, összesen 44 kórház mondta fel a szerződését a biztosítóval.

A kórházszövetség (ANS) örül a biztosító döntésének, a felek hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz. „Azt szeretnénk, hogy a biztosító visszaadja a kórházaknak az egészségügyi ellátásért járó összeget, melyet visszatartott” – közölte Marian Petko, az ANS elnöke, a szövetség mai egyeztetését követően. Az ANS szerint a biztosító egyszeri összegben, vagy fizetési naptár alapján térítheti vissza a vitatott összeget a kórházakban. Michal Španár, az Union igazgatója azt ígéri, hogy a biztosító 2017-ben kompenzálja a kórházakat, akkor adja vissza a visszatartott összeget. Ugyanakkor Petko arra figyelmeztet, hogy a 44 kórház továbbra is felmondási időben van. „A kórházak többsége csak akkor vonja vissza a szerződések felmondását, ha sikerül kompromisszumos megoldást találni a biztosítóval arról, hogy hogyan kapják meg a pénzüket” – magyarázta Petko. Az Union szerint azonban a probléma ezzel nem oldódott meg. Már most arra figyelmeztet, hogy az egészségügy jövőre is pénzhiánnyal fog küzdeni mindaddig, amíg az állam nem módosít a saját biztosítottjai után fizetett járulék mértékén, melyet 4,41%-ról 3,78%-ra csökkentette. „Elvárjuk az egészségügyi misztériumtól és az illetékes hivataloktól, hogy ezzel a problémával komolyan foglalkozni fognak” – közölte a magánbiztosító.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?