Nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akiket nem lehet beoltani

rendőrség

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) tájékoztatása szerint a Szlovákiába történő beutazás után nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akiket egészségügyi okok miatt nem lehet beoltani.

Péntektől a Szlovákiába beutazóknak, akik nincsenek beoltva, és a velük egy háztartásban élőknek is karanténba kell vonulniuk, aminek az ötödik napján elmehetnek PCR tesztre.

Kivételt képeznek azok, akiknek egészségügyi okok miatt kell kihagyniuk az oltást, de szükségük lesz az ezt igazoló dokumentumra és egy 72 óránál nem régebbi PCR tesztre.

A karantén alól továbbá mentesülnek azok, akik már mindkét adag oltást megkapták. Továbbá nem kell karanténba vonulniuk a 12-18 éves korosztálynak, ha a háztartásukban nincs karanténkötelezett személy. Ez érvényes azokra a polgárokra is, akik Szlovákiában állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek egy nyílt határátkelőhely 100 kilométeres körzetében, azonban szükséges felmutatniuk egy hét napnál nem régebbi PCR tesztet.

Karanténkötelezettek azok a személyek is, akik csak rövid időre hagyják el Szlovákiát, például házzasságkötés végett. Kivételt képez a temetésen való részvétel, mivel ilyen esetben 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel kiváltható a karanténkötelezettség, ami nem vonatkozik azokra a beoltatlan polgárokra sem, akik mozdonyvezetők, kamionsofőrök, repülőgépen dolgoznak vagy temetkezési szolgáltatásokat nyújtanak, azonban nekik is regisztrálniuk kell az eHranica űrlapon.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?