Nem kapott alelnöki pozíciót az MKP

Nyitra |

<p>A 2013-2017-es választási időszakban két alelnöke lesz Nyitra megyének. Milan Belicának Juraj Horváth (Smer) és Ladislav Marenčák (KDH) fog szekundálni. Mindketten az alelnökök voltak az előző ciklus idején is.&nbsp;</p>

A megyei közgyűlés ma a tiszteletdíjukat is megállapította, mely a megyeelnöki tiszteletdíj fele lesz, azaz 1600-1700 euró körül. A képviselő-testület második legerősebb pártja a Magyar Közösség Pártja 15 képviselővel. Szerették volna, ha nekik is jut egy alelnöki tisztség, a szlovák koalíció viszont ezt elutasította. „A parlamentnek is négy alelnöke van, amelyből kettő ellenzéki. Ezt az elvet Nyitra megyében is tiszteletbe kellett volna tartani” – mondta Farkas Iván. A Smer-KDH koalíció azt is meggátolta, hogy a kilenc bizottságból legalább háromnak MKP-s elnöke legyen. Farkas szerint a koalíció teljesen ki kívánja szorítani az ellenzéket a döntéshozatalból. „Nem korrekt, és politikailag sem indokolható, hogy a kilenc bizottsági elnöki helyből egy sem jutott az ellenzéknek. Ezt el kell utasítanom” – tette hozzá Farkas Iván. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?