Nem játszik detektorosdit Roman Kvasnica, Malina Hedvig védőügyvédje

VRABEC MÁRIANyitra. További kihallgatásokat kér a főügyészségtől Malina Hedvig védőügyvédje, és választ vár arra a kérdésre is, ki szervezte és hajtotta végre a két lehetséges támadó hazugságvizsgálatát.

VRABEC MÁRIA

Nyitra. További kihallgatásokat kér a főügyészségtől Malina Hedvig védőügyvédje, és választ vár arra a kérdésre is, ki szervezte és hajtotta végre a két lehetséges támadó hazugságvizsgálatát. Roman Kvasnica lapunknak azt mondta, „semmiképp sem játszik a főügyészséggel detektorosdit”, ragaszkodik a korrekt és megkérdőjelezhetetlen bizonyítási eljáráshoz.

Újabb meghallgatásokat követel

Mint arról már írtunk, Kvasnica több ízben is követelte a Hedvig elleni támadás ügyében folytatott vizsgálatot vezető rendőrnek, Peter Horáknak, valamint a tetthely közelében levő magán-nyomozóiroda munkatársainak újbóli kihallgatását. Ezenkívül indítványozta, hogy tanúként idézzék be Robert Fico miniszterelnököt és helyettesét, Dušan Čaplovičot, mert mindketten többször is azt nyilatkozták: az ügy a kormány megdöntését célozta.

Kvasnica szerint különösen fontos Peter Horák szembesítése a 2006. szeptember 9-i kihallgatáson általa diktált jegyzőkönyv és az ott rögzített videofelvétel átirata közti különbségekkel. A kettő között ugyanis lényeges különbségek vannak; nem kizárt, hogy a rendőrség több mint egy évig ezért nem akarta kiadni Malina Hedvig ügyvédjének. Mint kiderült az „operatív felhasználásra készült felvételt” időközben a Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indult vizsgálatot vezető nyomozó, Ladislav Gužík őrizte. A korábbi főügyészségi meghallgatásokon valamennyi rendőr tagadta, hogy hazug indokkal vitték volna Malina Hedviget 2006. szeptember 9-én Nyitrára. Azok a nyomozók, akik autóval mentek érte Felsővámosra, majd Dunaszerdahelyre, azt mondták, a lánnyal közölték, hogy kihallgatásra viszik, szó sem volt szembesítésről, és egész úton a főiskolai vizsgákról beszélgettek. A rendőrök szerint a nyitrai rendőrkapitányságon is kifejezetten jó hangulatban folyt a kihallgatás, Peter Horák szó szerint azt mondta, hogy a lány bármikor felállhatott és elmehetett volna. Arra senki nem emlékezett a rendőrök közül, hogy Hedvig tiltakozott volna a videofelvétel vagy a kihallgatás módja ellen, esetleg telefonálni akart vagy ügyvédett szeretett volna hívni – de mind azt állítják, ha ezt kérte volna, megengedik neki. Peter Horák is csak arról számolt be, hogy Hedvig fejfájásra panaszkodott, bevett egy rózsaszínű tablettát, és még ő kínálta meg ásványvízzel, kávéval.

Jó hangulatú kihallgatás?

A kihallgatáson készült videofelvételen jól látszik, hogy Horák alig hagyta szóhoz jutni a lányt. Pontosabban: igyekezett a szájába adni bizonyos mondatokat – magyarázata szerint azért, hogy „tartsa a cselekmény vonalát”. Időnként a helyiségben jelen lévő személyek – akiknek a kilétéről nincs szó a jegyzőkönyvben – szintén kérdéseket tettek fel Hedvignek, noha erre csak a nyomozó jogosult. Magyarázatuk szerint ezek csak „kiegészítő” kérdések voltak, mert bizonyos részletekben, ahol ők végezték az operatív munkát, segíteni akartak a nyomozónak. A jegyzőkönyv nem tartalmazza az elhangzott kérdéseket és Hedvig válaszait, az azt gépelő rendőrnő, Klaudia Čaládiová szerint azért, mert nem a kérdéseket és válaszokat jegyezte le, hanem a nyomozó diktálta neki az egyes kihallgatási szakaszok összefoglalóját.

Az ügyészségen minden rendőr eltérően vallott arról is, hányan és kik voltak jelen Hedvig 2006. szeptember 9-i kihallgatásán. A vallomások összevetéséből az derül ki, hogy a kihallgatást vezető Peter Horákon és a jegyzőkönyv-vezetőn kívül a helyiségben volt több operatív tiszt, egy másik helyiségben pedig felvételről nézte a kihallgatást a kerületi rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője és valószínűleg más rendőrségi vezetők is. A felvételen jól látható, hogy egy bizonyos ponton a kihallgatást vezető Peter Horák kiment, majd bejött és intett, hogy kapcsolják ki a kamerát – ő erről azt mondja, hogy a technikusok szóltak neki, hogy műszaki hiba merült fel. Nem kizárt hogy ekkor próbált Hedvigre nyomást gyakorolni. A jegyzőkönyvben nincs feljegyzés arról, milyen hosszú szünetet tartottak kazettacsere vagy a „műszaki hiba” miatt, és arra sincs magyarázat, miért tartották az állítólag délben befejezett kihallgatást követően Hedviget még két óra hosszat a rendőrségen. Horák erről azt mondta, még ki akarta vinni a lányt a helyszínre, de miután a kihallgatáson meggyőződött arról, hogy hazudik, ezt feleslegesnek találta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?