Nem félünk a „farkasoktól”

Pozsony |

<p>Vélhetőleg május első napjaiban száguldanak végig a fővároson a Vlagyimir Putyin orosz államfőt támogató Éjszakai Farkasok nevű orosz motoros klub tagjai. A szlovák rendőrség már foglalkozik a motorosok útvonalával, Oroszország pozsonyi nagykövetsége csak annyit erősített meg, hogy a Slavín koszorúzására készülnek a fővárosban, az időpontról nem tájékoztattak.</p>

A legalább ötezer tagot számláló motoros klub nemrégiben hirdette meg az eseményt, amelynek keretében tagjai 6000 kilométert tennének meg Moszkva és Berlin között, több európai várost érintve. A honlapjukon azt írták, a náci Németország felett aratott győzelem hetvenedik évfordulóját akarják így megünnepelni. A Putyinhoz hű orosz motorosok április végén indulnának útnak, Moszkvából Berlinbe, a hivatalos közlemény szerint Minszk, Breszt, Wroclaw, Brünn, Pozsony, Bécs, München, Prága, Torgau, Karlshorst érintésével. Putyin barátai A motoros klub vezetőjét egyébként baráti szálak kötik az orosz elnökhöz. 2012 júliusában Putyin Viktor Janukovics akkori ukrán elnököt is megvárakoztatta azért, mert a krími Jaltában tartott találkozó előtt váratlan kitérőt tett, és meglátogatta a Sebész becenévre hallgató klubelnököt, Alekszandr Zaldosztanovot és az Éjszakai Farkasok Szevasztopol mellett felütött táborát. Az elnök 2013-ban a fiatalok hazafias neveléséért, és a hazát védők emlékének megörökítéséért végzett tevékenységéért becsületrenddel is kitüntette a klubvezetőt. A motorosok nyíltan támogatják az ukrán hadsereg ellen harcoló szakadárokat, többen állítják, részt vettek a harci összecsapásokban is. S bár a hivatalosan bejelentett útvonal szerint Pozsonyt is érintenék, a fővárosi önkormányzat egyelőre nem kapott kérvényt tüntetés vagy felvonulás megrendezésére. A célállomásként megjelölt Berlin már jelezte, a Farkasok semmilyen hivatalos felvonulását vagy tüntetését nem fogja engedélyezni. Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének sincsenek bővebb információi, a motorosok tervezett útjáról viszont tudnak. Ha a Farkasok kapnak schengeni vízumot, senki sem akadályozhatja meg szabad mozgásukat a schengeni övezetben, legfeljebb városok, falvak tilthatják meg hivatalos felvonulásaikat vagy tüntetéseiket. Tagadják, hogy provokáció lenne A motorosok érkezését a héten Oroszország pozsonyi nagykövetsége is megerősítette egy sajtótájékoztatón, amelyen csak előre elküldött kérdésekre válaszoltak. A nagykövetség ráadásul csak a közszolgálati RTVS, illetve az állami TASR hírügynökségtől kérte ki előre a kérdéseket. Az orosz nagykövet sajtótitkára, Alexej Kulagin a sajtótájékoztatón csak felolvasta az előre kidolgozott válaszokat. Más, helyszínen feltett kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, mondván: majd legközelebb. A sajtótájékoztató témája a második világháború befejezésének évfordulója volt, de jutott bírálat az Amerikai Egyesült Államoknak, mert az orosz–ukrán konfliktusban Ukrajnát támogatják, és az Európai Uniónak is, az Oroszország elleni szankciókért. A nagykövetség kulturális kérdésekért felelős képviselője, Szergej Cserkalin beszélt az Éjszakai Farkasok tervezett útjáról is. Kijelentette, a motorosok egyetlen célja megemlékezni azokról a katonákról, akik Európa felszabadítása során életüket vesztették. „Ez nem provokáció. Azokat a városokat akarják meglátogatni, melyek felszabadításához hozzájárult az orosz hadsereg, s meg akarnak emlékezni az elhunyt katonákról. A Slavínon is koszorúkat fognak elhelyezni” – zárta le Cserkalin. Azt egyelőre nem árulta el, hogy pontosan mikor érkeznek meg Pozsonyba. Az Éjszakai Farkasok hivatalos honlapján szereplő információ szerint szombaton, április 25-én indulnak útnak Moszkvából. (dem, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?