Nem felejtünk

Ján Kuciak

A kettős gyilkosság első évfordulójára kiadott közös nyilatkozat, melyet több mint négyszáz szlovákiai újságíró írt alá.

Egy éve ölték meg kollégánkat, Ján Kuciak újságírót és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. Már egy év telt el azóta, de a döbbenet és
 a fájdalom nem múlik. És maradt az elszántság is, hogy folytassuk a munkát, amit Ján Kuciak elkezdett, feltárjuk azokat a mocskos dolgokat, amelyek miatt két embernek meg kellett halnia.

Azt már tudjuk, kik hajtották végre a gyilkosságot, és úgy tűnik, azt is tudjuk, ki bérelte fel őket. Azt viszont még nem tudjuk biztosan, ki volt a gyilkosság megrendelője.

Az elmúlt egy év során az is kiderült, hogy a rendőrségen, az ügyészségen és még a kormányban is olyan emberek voltak és vannak még mindig, akik nem akarták megvédeni Jánt, mert azokat védik, akikről írt, és akikről mi ezután is írni fogunk. Kiderült az is, hogy Ján Kuciakot követték, megfigyelték, és nemcsak őt, hanem további újságírókat. És az is kiderült, hogy további gyilkosságokat terveztek. Nem ijedünk meg, nem félünk, nem hagyjuk abba a kérdezést, a tájékoztatást, a nyomozást és a rendőrségi nyomozás ellenőrzését. 

Az elmúlt egy évben az is kiderült, hogy az embereknek fontos ez az ország, és nem engedik tönkretenni, úgy lepusztítani, mintha tornádó söpörne rajta végig. 

Egy éve ölték meg kollégán
kat és a menyasszonyát.  Mi sem felejtünk. És nem hátrálunk meg.

All for Jan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?