Néhol késve kapnak fizetést a pedagógusok

Pozsony. A pedagógusok néhány kerületben késve kapják meg bérüket. Eddig a Pozsonyi, a Trencséni és a Besztercebányai kerületből jelezték, pár napot késnek a pedagógusi bérek kifizetésével.

Pozsony. A pedagógusok néhány kerületben késve kapják meg bérüket. Eddig a Pozsonyi, a Trencséni és a Besztercebányai kerületből jelezték, pár napot késnek a pedagógusi bérek kifizetésével. Az oktatásügyi minisztérium állítja, a kerületi tanügyi hivatalok számláira időben továbbították a bérek folyósításához szükséges pénzt. Michaela Dobošová, a tárca szóvivője szerint elvben tehát nincs akadálya annak, hogy a pedagógusok március 10-ig megkapják fizetésüket. A kerületi tanügyi hivatalok vezetői Martin Fronctól, az oktatási tárca vezetőjétől február 27-én pénteken kapták meg a bérek szétírására vonatkozó adatokat. A kerületek a bérekre szánt fedezetet március elsején, hétfőn és néhány esetben másnap, március másodikán utalták át a fenntartók számláira. Ezután már a banki átutalások ütemétől függ, hogy a pedagógusok mikor kapják meg fizetésüket.

Hecht Anna, a nagyszombati Kerületi Tanügyi Hivatal vezetője úgy látja, a banki átutalás lassúsága miatt csak azokban a jogalanyisággal bíró iskolákban késtek a bérek folyósításával, ahol a fizetési határidő március 5-e. Tájékoztatása szerint kerületében egyelőre nem jelezték, hogy problémák merültek volna fel a kifizetési határidő betartásával kapcsolatban. A Nagyszombati kerület oktatási intézményeinek többségében ugyanis a pedagógusok március 8-a és 10-e közt kapják meg bérüket.

Ľubomír Pajtinka pozsonyi tanügyi hivatalvezető szerint az oktatásügyi minisztériumtól a szükségesnél később kapták meg a béralapra szánt összeget. Kassai kollégája egyhetes késésre panaszkodik. Helena Jeníková úgy látja, kevés idejük maradt a bérek szétírására. Több tanügyi hivatal számára problémát jelent alkalmazottaik alacsony száma is. (ervé, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?