Nehogy kidőljön az ajtó keretestül

MIKLÓSI PÉTER

A hazai magyarság népszámlálási adatokkal igazolt, a Csallóköztől a Bodrogközig mutatkozó fogyatkozása, sajnos, tényhelyzet. Ezért hétköznapjaink egyik kulcskérdése lehetne: mit kell, mit kellene tenni, hogy az immár több mint hatvanévesen is újat adni és a minőség útját járni kívánó Csemadok jövője ne csak reményeinkben éljen tovább életképes szervezetként, hanem megelőzve szétszórtságunk kialakulását – miként mondani szokás: nehogy kidőljön az ajtó keretestül! – a szlovákiai magyarság alapintézménye maradjon, önazonosság-tudatunk megőrzésének kovásza legyen. Kerülve a napi politika örvényléseit, de szembenézve korunk gyors változásaival. Ugyanakkor indokolt az őszinte viszontkérdés is: vajon a kis híján félmilliós szlovákiai magyarság tényleg igényli-e, magáénak érzi-e a Csemadokot? Mert a bő hat évtized sikerei bizonyosan önmagukért beszélnek, az utóbbi évek útkeresése, illetve a 23-24 évvel ezelőtti taglétszám alapos megcsappanása azonban elgondolkodtató; a jövő pedig csak akkor körvonalazódik, ha a szlovákiai magyarság és az ennek belső felépítését meghatározó civil szféra akarni fogja ezt. Jogos hát a kérdésfölvetés: a 2012 októberében lezajlott tisztújítás után változik-e a Csemadok arculata, másak lesznek-e a hangsúlyai – kiváltképpen ha a hazai magyar közösség csinosodásán nem a politika, hanem a művelődés, a hagyományőrzés, a 2017–2020-as évek horizontját célzó megújulás eszközeivel kíván tevékenykedni. A szervezet létrejöttének 64. évfordulóján tölti be 136. napja hivatalát a Szlovákiai Magyarok Társadalmi és Közművelődési Szövetségévé alakult Csemadok új, sorrendben kilencedik elnöke: Bárdos Gyula.

Elnök úr, javallom, maradjunk a tegeződésnél, hiszen harminc éve újságíróként kezdted a pályafutásodat, mígnem a kilencvenes évek első felében magába szippantott a politika. Nem sajnálod?

Ha valaki kilencvenhárom előtt azt mondta volna nekem, hogy rövidesen parlamenti képviselő leszek, hát bizony kinevetem az illetőt. Ekkor azonban megszűnt napilapként a rendszerváltás után piacra került Szabad Újság, én pedig pont újságíróként kaptam ajánlatot az akkori Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomtól, hogy ott alkalmazottként legyek sajtótitkár és szóvivő. Egy évvel később mindezt képviselőjelölti ajánlattal is megtoldották, én pedig, némi gondolkodási idő után, igent mondtam. Egyben tagja lettem az MKDM-nek. S amikor a frakcióvezetői teendőket is rám bízták, teljes gőzzel benne voltam a politika sűrűjében.

A kérdés ellenben úgy szólt: nem bánod-e a pályakorrekciót? Utólag sem?

Nem sajnálom. Meggyőződésem, ha más-más módon is, de mindkettőnek megvan a maga diszkrét bája. A legfontosabb, hogy újságíróként is, politikusként is, most pedig a Csemadok országos elnökeként duplán kapcsolatban vagy az emberekkel. Persze, részleteiben nehéz megítélnem a mi lett volna ha dilemmáját, mert 1994 óta nincs közvetlen viszonyítási alapom.

Parlamenti képviselőként, tehát 2010 nyaráig, nemcsak a nagypolitikai divatoknak voltál részese, hanem a Csemadok központi elnökségének sokéves tagjaként a kispályás közéleti nyilvánosságnak is. Most, hogy a szervezet elnökévé avanzsáltál, férfiasan szembenéztél már annak belső életében gyökeredző, így a napi munkában tapasztalható hiányosságaival?

Tizenöt éves koromtól vagyok tagja, és így különböző szinteken csapatjátékosa is a Csemadoknak. Bőven van hát áttekintésem, első kézből tudok az évek óta húzódó problémákról. Például arról, hogy 1996-tól, tehát a mečiari idők „fénykorától” a Csemadok a szlovák állami költségvetésből alanyi jogon egyetlen fillért sem kap a tevékenységéhez. Azóta az úgynevezett megtűrt kategóriában tengődve az éppen kormányzó politikai konstelláció jóindulatán múlik, hogy idehaza milyen különböző pályázatokon tudunk ad hoc támogatást szerezni. Még szerencse, hogy a magyarországi Bethlen Alap anyagi segítsége legalább a takaréklángon való működés előfeltételeit biztosítja.

Bár réges-régen otthonosan mozogsz a Csemadok-berkekben, nyilván így is kihívásnak tartod pár hónapja kapott új megbízatásodat. Kár, hogy nem volt ellenjelölted, mégiscsak a programok szembesítése lett volna!

Valóban jobb lett volna, ha a közgyűlés küldöttei több jelölt közül választhatnak. Azonban ez a tisztség jókora felelősséggel jár, és mivel a Csemadok-elnök ezt társadalmi munkában végzi...

Már amelyik!

Ezeket a dolgokat nem akarom feszegetni. Én az általam vállalt kihívásnak kívánok megfelelni, társadalmi munkában. És ezt nem illendőségből állítom, mert korábban is, amikor még az MKP frakcióvezetőjeként tevékenykedtem, már kaptam ilyen ajánlatot. Akkor határozottan elutasítottam, hogy a Csemadokot a nagypolitikával házasítsuk.

Ehhez képest most „csak” a Magyar Közösség Pártja elnökségének vagy tagja, illetve a párt Pozsony megyei kerületi elnöke...

Gondolom, józan ésszel aligha hiheti bárki is, hogy a Csemadok burokban él, és hogy civil szerveződésként nem érintik meg a köznapi politikum széljárásai. Ebből adódóan pedig – társadalmi és közművelődési szövetségként – a mi szerepünk észrevenni, hogy a szlovákiai magyarság mennyire szétforgácsolódott, mennyire fölaprózódott körülöttünk minden; hogy a direkt politikum mennyire beékelődött a családokba, a közösségekbe, az egyes régiókba. Ebben a helyzetben a Csemadok dolga és kötelessége összefogni a felvidéki magyarságot. De én tovább megyek: nemcsak a magyarságukat nyíltan és egyértelműen vállalókat, hanem azokat is meg kell szólítani s kezet nyújtani nekik, akik napjainkban esetleg már gyenge szálakkal kötődnek a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához, viszont akarnak és jelzik is ezt. Mindenkinek, aki számára fontos a hovatartozás, a Csemadoknak fórumot kell biztosítania. Hasonló módon elengedhetetlen a fiatalok megnyerése, természetesen figyelembe véve, hogy a mai ifjúság habitusa már egészen más, mint annak idején a Csemadok-alapítóké, vagy akár a huszonöt-harminc évvel ezelőtti tagságé volt.

A szervezet taglétszáma a nyolcvanas-kilencvenes évek mezsgyéjén jóval meghaladta a nyolcvanezret. 2013 kora tavaszán hányan vannak/vagyunk Csemadok-tagok?

A legutóbbi nyilvántartás során 57 ezer tagról beszéltünk. Ezért is szükségszerű a fiatalítás, mert tagságunk jelentős hányada az idősebb nemzedékhez tartozik.

Ez a taglétszám hozzávetőlegesen a szlovákiai magyarság tizenkét százaléka. Nem az ünneprontás kedvéért faggatódzom: nem kevés ez?

Nem úgy érzem, mert ez több szempontból is relatív. Elég például szem előtt tartani, hogy a ’89-es rendszerváltást követően mennyire mozaikszerűvé vált a közélet, de a Csemadok mindemellett megőrizte tömegbázisát. Joggal szoktuk azt mondani, hogy a Kárpát-medence legnagyobb határon túli magyar társadalmi és közművelődési szövetsége.

Mellőzve a kincstári optimizmust, a tagság számának csökkenése mégiscsak szembeszökő. A félmilliós szlovákiai magyarság tényleg igényli, valóban magáénak érzi a Csemadokot?

Feltétlenül! Lényegében minden településen, ahol nálunk magyarok élnek, jelen van a Csemadok, igaz, nem mindenütt egyforma aktivitással.

Még a rendszerváltást követő hetekben-hónapokban Duray Miklós a Csemadokot sztálinista csökevénynek tartva annak lerombolását, fölszámolását szorgalmazta. Mintegy negyedszázad távolából miként látod ezt az időközben szerencsére elhamvadt törekvést?

Az évtizedek bebizonyították, hogy a Csemadok – az alapszervezetekben munkálkodó embereknek köszönhetően – régen nem azt a szemellenzős feladatot látja el, amellyel annak idején a kommunista párt jóvoltából propagandisztikus céllal létrejött. Az ideológiailag legbonyolultabb időszakokban is számosan akadtak, akik a nehéznél is nehezebb körülmények ellenére az ország számos pontján úgy irányították a tevékenységet, ahogy az a szlovákiai magyar közösség szempontjából fontos volt. Természetesen, előfordultak negatív jelenségek, túlkapások is, mint az életben mindenütt. Így azoknak a fölháborodását, érzelmi kitörését is megértem, akiknek tevékenységét hatalmi szóval ellehetetlenítették, és annak idején kizárták őket a Csemadokból, mert az 1968-as politikai nyitás aktív részesei voltak, vagy a Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottságban vállaltak az itt élő magyarság szempontjából hasznos és nem éppen kockázat nélküli szerepet. Viszont pontosan a rendszerváltástól eltelt bő két évtized igazolja szinte megfellebbezhetetlenül, hogy a szlovákiai magyarok önmegvalósítása érdekében mennyire indokolt volt a Csemadok fennmaradása. Kulturális életünknek, közművelődésünknek számos olyan részterületét említhetnénk, ahol a Csemadok – méltányosabb megoldások híján – egyébként állami feladatokat is magára vállal.

Ebben a helyzetben mi a kezessége annak, hogy a szervezet hétköznapjaiban nem a politika kerekedik felül az amatőr művészeti munka szakmai és gyakorlati műhelyein, egyéb területeken a közművelődés és a tudományosság igényein?

Bárki, aki őszinte szándékkal elfogadja a Csemadok programját, elképzeléseit és tenni akar, nálunk megtalálja az érvényesülés lehetőségeit.

Még akkor is, ha az érintettek, tegyük föl, egyik-másik pártban akár vezetőkként tevékenykednek?

Igen, feltéve, hogy ez nem megy a közösségi munka rovására. Ugyanakkor tévedés volna elvárni tőlünk, hogy a Csemadok csak énekeljen meg táncoljon! Nekünk a civil szféra aktív résztvevőiként van is, lesz is véleményünk a fontos társadalmi kérdésekben. Természetesen azt nem úgy kell kezelni és a nyilvánosság elé tárni, hogy pártpolitikai célokat szolgáljon. Erre nagyon ügyelek.

A szlovákiai magyarok kétpárti megosztottsága megnövelte a Csemadok társadalmi tekintélyét?

Inkább a felelősségét. Mindenütt azt az igényt tapasztalni, hogy a széthúzás helyett az összefogás legyen domináns. Szervezettségünk révén ebben szeretnénk pártatlanul kulcsszerepet játszani. A jövőt nézve ez jelentheti az erősítő, a megtartó erőt. Mert amit a legnagyobb kihívásnak tartok, az a népszámlálás adatainak lehangoló valósága. Ezek a számsorok mutatják, mennyire fölgyorsult az asszimiláció, hogy milyen szellemi és közösségi kondícióban vagyunk. Ha itt és most a szlovákiai magyarság kétpárti politizálására helyeznénk a Csemadok hangsúlyait, akkor a megosztottságot fokoznánk, noha pontosan a fordítottját akarjuk. Áthidalva akár a személyes ellentéteket is, összefogva az értékes embereket. Mert értékes embereket mindenütt találni.

Mára már körvonalazható elnöki teendőid központi gondolata?

Tennünk kell, nem is keveset annak érdekében, hogy ahol csak lehetséges, azokon a településeken a Csemadok megfelelő, később talán klubokká is alakuló fórumokat biztosítson. Legyen az embereknek hol összejönniük, elbeszélgetniük, megteremtve a vélemény-nyilvánítás, a véleményformálás lehetőségét. Hogy senki se érezze magát arra kárhoztatva, hogy otthon maradva kénytelen kívül rekedni a helyi magyar lakosság közösségi érdekein és érdeklődésén.

Még beszélgetésünk elején fölhoztad: hazai anyagi forrásokból ’96 óta éhkoppon a Csemadok. De az MKP kormányzati szerepvállalása időközében, 1998 és 2006 között, miért nem született kedvezőbb megoldás?

Biztos vagyok benne, hogy nem voltunk eléggé erélyesek. Sem a nyolcévi együttkormányzás, sem a 2010 nyarát követő nem egész két esztendő alatt nem sikerült olyan előrelépéseket tenni, amelyek a (közel)jövőre nézve garanciákat jelentenének. Ez nagy mulasztás, és nemcsak másokban, magunkban is keresni kell a hibát.

Ez akár születésnapi óhajnak is beillik. Számodra mit jelent, hogy a Csemadok elnökének épp március 15-én van a születésnapja?

Ez persze teljesen véletlen, bár nagyon büszke vagyok rá. Fiatalon elhunyt apám kötötte ennek kapcsán a lelkemre: a születésnapom mutatja, hogy mindig tudnom kell, hová tartozom, s ezért tennem is kell.