Közélet

Ne kockáztass, Viktor!

Aki hallgatta az idei tusványosi beszédet, az könnyen azonosíthatja a címben szereplő viccnek szánt felszólítást, amit Orbán Viktor feleségétől kapott riposztként arra a kérdésre, hogy harminc év házasság után érdemes-e újra megkérnie a kezét. Mindez most számunkra azért lesz fontos gondolat, mert 2014 óta, amikor a magyar kormányfő először fogalmazta meg illiberális államra vonatkozó tézisét, gyakran van olyan érzése az elemzőnek, hogy ez a régiónkban egyedi, „harmadik utas” magyar modell, 5 év alatt olyan kockázatos politikai törekvésnek bizonyult, ami nem minden téren hozta meg a várt eredményeket.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

2019. augusztus 4. 11:02

Orbán Viktor
- Fotó: MTI

Keresztény állam és konzervatív szabadság

Pár nap telt el a kormányfő idei eszmefuttatása óta, és rengeteg elemző és publicista próbálta megérteni, hogy pontosan mire utalt a miniszterelnök, amikor a keresztény állam megvalósítását és a keresztény szabadság érvényesülését emelte a következő évtized legfontosabb célkitűzései közé. Az előbbi gyakorlati létét tekintve egy olyan monstrum képét festi fel, ahol egy ködös felhatalmazást szerzett adminisztráció tesz különbséget jó és rossz között. Dönt arról például, hogy igazából létezik-e a klímaváltozás vagy az csak egy a versenyképességünket veszélyeztető káros hisztéria. Kikből állhat a család, és egy ilyen köteléken belül büntetni kell-e a sokak életét megkeserítő erőszak különböző formáit. Korrupció-e az, ha a közpénzek újraelosztásánál egy belterjes politikai kör gyarapodását segítjük elő, arra hivatkozva, hogy így legalább egy nemzeti középosztálynak elgondolt szűk réteg előnyét biztosítjuk a külföldi tőkével szemben. Orbán idei beszédének keresztény államiságát eddig és ezután is még inkább az mutatja meg igazán, hogy teljesítménye mennyire tekinthető a „jó kormányzás” keretei között eredményesnek.

A keresztény szabadság bonyolult fogalmi dilemmája még izgalmasabb, hiszen a konzervatív politikai ideológia úgy tekint az emberi természetre, hogy az önmagában – valami norma szinten felsőbbrendű felügyelete nélkül – nem igazán képes a közösség számára hasznos döntést hozni. Aki így gondol a társadalomra, az antropológiailag pesszimista. Beszélhet a szeretet erejéről, és prédikálhat arról, milyen módon választaná szét a személyt az őt meghatározó cselekedeteitől, akkor is szkeptikus marad. Az, hogy Orbán hogyan viszonyul a választópolgárok szabadságához és mi szerint határozza meg a felelősségüket, az egész politikai közösség minőségét befolyásolja. Ilyen tekintetben még azt is mondhatnánk, hogy Orbán közösségelvű (kommunitárius) törekvése valahol hasznos is lehetne, hiszen valami pozitív identitást adhatna a nemzetállamnak. A gyakorlat, a politikai cselekvésre felhatalmazott beszélő részéről eddig viszont inkább volt kirekesztő, ahol bármilyen törekvés csak a kormánypárti közösség hasznának érvényesülése vonatkozásában lehet legitim.

„Tusnád” napjainkra az Orbán-rendszer ikonikus rendezvényévé vált. Eredeti tartalmát elvesztve, amely szerint az a magyar–román párbeszéd, a Kárpát-medencei magyarság fórumaként kívánt szolgálni, mostanra az orbáni politika irányainak, hangsúlyainak kijelöléséről szól. Orbán itt elmondott beszédeinek vannak állandó és változó elemei. Ezek mindegyike a következő év vagy évek hangsúlyos kormányzati üzenetévé válik. Mindig szinte kizárólag nemzetközi témák állnak a középpontban, mindig valamifajta filozófiainak gondolt összefüggésben. Itt jelölik ki az aktuális „ellenséget”: 2010 óta állandó elem közöttük „Brüsszel”, aztán változóként sorban felbukkantak a migránsok, Soros, a ’68-asok. Ebből jól látszik, hogy a beszédben foglalt üzenetek célja valójában belpolitikai.

Orbán Viktor idén is helyesen mérte fel, hogy hatalmát mostanra a magyar állami és a politikai intézmények csaknem teljes birtokbavétele, az ellenzék szinte teljes eljelentéktelenítése után leginkább már csak az országhatáron kívüli folyamatok befolyásolhatják. Mind a globális politikai és gazdasági folyamatok, mind az európai gazdasági és politikai realitások érdemben korlátozhatják Orbán mozgásterét. Az ország EU-tagsága ugyan jelentős forrásokat biztosít Magyarország számára, de az unió jogi környezete számos esetben szűkítheti a magyar kormány mozgásterét, sőt visszalépéseket is kikényszeríthet.

Az EP-választás hatása

A mostani beszédet kiemeli a belpolitikai célcsoportnak küldött tusnádi üzenetek sorából, hogy az egyfajta nemzetközi fordulóponton hangzott el. Az európai parlamenti választás után részben átalakultak az európai erőviszonyok – és nem pont az Orbán 2018-as tusnádi előadásában ígért vagy kívánt értelemben. Az EP választási kampányban meghirdetett Macron–Orbán viadal kimeneteléről az idei beszédben – talán érthető okokból – nem esett szó.

Ugyanakkor az új bizottság és annak elnöke egyelőre íratlan lap, ami esélyt jelenthet a magyar kormányfő számára, hogy az EP-választás számára kedvezőtlen eredményeit utólag megpróbálja a saját javára átértelmezni. E szándék egyik jó bizonyítéka, hogy Orbán mostani előadásában már a Lisszaboni Szerződés gondosan megtervezett intézményi egyensúlyát megbontva, a bizottságot az Európai Tanács alá akarja rendelni. Nem véletlenül, hiszen Orbán évek óta arra törekszik, hogy a bizottság tisztán csak „adminisztratív” testület, az Európai Tanács döntéseinek egyszerű végrehajtója legyen. Itt nem feledhetjük, hogy az Európai Tanácsban Magyarországot jelenleg éppen maga Orbán Viktor képviseli.

Az EP-választás eredményeinek átértelmezési szándékát ugyancsak mutatja, hogy Orbán szerint az a radikálisok megerősödését hozta. Ezzel szemben az új Európai Parlamentben érdemben éppen a liberálisok és a zöldek mandátumszáma nőtt, a populista pártok szereplése egy-két tagállami eredménytől eltekintve jóval alatta maradt a várakozásoknak. Itt azonban nem kerülhető meg a kérdés, hogy mi lesz a sorsa a 2019 tavaszi orbáni kommunikáció egyik súlypontjának, az Európai Parlament tervezett jobbra tolásának, amely a Salvini–Strache–Orbán szövetségen alapult volna? Jelek mutatnak arra, hogy Orbán változatlanul az Európai Néppárt jobbra tolódását kívánja, az esélye csekély. Erről a jövőről is jó lett volna hallani Tusnádon.

Most tehát stratégiai pillanatban vagyunk, helye van stratégiaalkotó beszédnek. Azonban nem ilyet kapunk. Nem esik szó átfogó értelemben Magyarország nemzetközi helyzetéről, arról, hogy – Szerbia kivételével – valamennyi szomszédunkkal feszült, hűvös vagy távolságtartó a viszony. A nemzetközi klímavédelemről, ennek nyomán általában véve is a zöld témák előtérbe kerüléséről egy szót sem szólt.

Szlovákia kimaradt a felsorolásból

Az Új Szó olvasói számára talán ennél is feltűnőbb hiány lehetett, hogy a magyar kormányfő amikor a sikeres V4 tagjait sorolta beszédében, csak a lengyeleket és a cseheket emelte ki. Nem véletlenül, hiszen jelenleg Zuzana Čaputová programja pont a tükörképe a magyar modellnek. Környezetvédelemre és a jogállamiságra érzékeny vezetőként nem a középosztály-építésre akarja használni a korrupciót, hanem következetes harcot hirdetett ellene. Čaputová nem azon kárörvend, hogy hány kritikus csúcsjelölt megválasztását sikerült megakadályozni, hanem érzékeli, hogy a V4-ek egyik uniós intézmény vezetői pozícióját se tudták megszerezni az osztozkodás első körében. Már most látható a különbség a két ország között abban is, hogy Magyarország csak úgy tudta becsempészni Trócsányi Lászlót a biztosjelöltek közé, hogy a miniszterségéhez köthető közigazgatási bírósági rendszer tervezetét vissza kellett vonnia hazánknak. Ehhez képest Szlovákia még a kettős jelölés elvárása mellett is bizton számíthat az energiapolitikáért felelős biztosának, Maroš Šefčovičnak az újrázására, sőt, első körben még bizottsági elnökjelöltként is felmerült a politikus neve. Milyen furcsa, hogy Szlovákia hibridizáció nélkül képes volt erősödni nemzetközi viszonylatban. Északi szomszédunknak, úgy tűnik, nem kellett egyedi állammodellt felépítenie ahhoz, hogy kitűnjön a tagállamok közösségéből. Nincs mindent domináló kormányzati sajtó, és nem kellett primitíven idegenellenes migrációs politikával összetartani a nemzetet.

Amikor Čaputová nemrég Magyarországon járt, a hűvös távolságtartás határozta meg a látogatás hangulatát. Emlékezhetünk még arra, hogy tavaly Szijjártó Péter külügyminiszter megköszönte a Sargentini-jelentésre nemmel szavazó szlovák EP-képviselőknek a döntését. A most kezdődő uniós parlamenti ciklusban erre már nem biztos, hogy számíthatunk, hiszen a nyertes liberális ellenzéki Progresszív Szlovákia és Spolu párt koalíciója már nem feltétlenül fogadná el a hatalmi ágak rendszerének kiüresítését, pusztán csak azért, hogy a V4-es együttműködés konfliktusmentes maradjon. Úgy is fogalmazhatunk, hogy szolidaritásra igen, de vak lojalitásra nem számíthat Magyarország a jogállamiság-vizsgálat tekintetében. A fontos gesztusok megmaradhatnak a két ország között. Čaputová eljöhet Magyarországra a trianoni megemlékezésre, de amikor nálunk jár, akkor tudatosan rákérdez az igazságszolgáltatás függetlenségére. Nem azért, mert ne tartaná tiszteletben egy szövetséges állam szuverenitását, hanem azért, mert demonstrálni akarja, hogy a demokratikus normák pont olyan fontosak az együttműködés alapjaként, mint a közös regionális gazdasági érdekeink.

Itt kanyarodhatunk vissza Orbán idei beszédére, amelynek egyik konkrétuma volt a finn uniós elnökség által hangsúlyozott jogállamiság-vizsgálat. Itt a magyar kormányfő tudatosan leegyszerűsítette a kérdést, amikor azzal vádolta a finneket, hogy ahol például még alkotmánybíróság sincs, az ilyen ügyekben ne vádaskodjon a vizsgált országokkal szemben. Mindannyian tudjuk, hogy a politikai intézményeket nem kilóra szokták összehasonlítani, hiszen az EU nem homogenizálni akarja a tagjai politikai rendszereit. A közösség csak olyan téren őrködik a demokratikus normák felett, hogy az egyedi vagy éppen mindenhol megtalálható, a politikai hatalom felett kontrollt biztosító intézmények működőképesek-e.

Egy ködös vízió túl nagy rizikót jelent olyan időkben, amikor a migrációs válság után egy gazdasági recessziót és a klímaproblémát egyszerre kell kezelnünk. Orbán szűk követői köre jól láthatóan szeretné őt nemzetközi megmondóemberként láttatni. Azonban a rendszer önmeghatározásának tartós tisztázatlansága, fontos nemzetközi kapcsolatainak rossz minősége ezt nem teszi lehetővé. A tusnádi beszéd ennek a helyzetnek jó tükre: túl sok a fehér folt a képzeletbeli globális problématérképen. Hazai használatra azonban megint jó lesz.

Hajdu Nóra, Vasali Zoltán, az IDEA Intézet elemzői

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

650 euró lehet a minimálbér

Támogatták a brexitmegállapodást a tagországok vezetői az EU-csúcson

Újra tárgyaltak az összefogásról

Haščák: Legyen minden nyilvános!

Látványosan emelkedik a minimálnyugdíj összege

VIDEÓ: Az átkelőhelyen gázoltak halálra egy idős férfit

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!