Pozsony. Ha Szlovákia együtt akar működni és kereskedni szeretne Kínával, az emberi jogok terén nem adhat ultimátumokat az ázsiai országnak – véli a tíznapos kínai látogatásáról tegnap hazatért Rudolf Schuster államfő. Hangsúlyozta, Kína nem olyan, mint az elmúlt század ötvenes éveiben volt.
Ne adjunk ultimátumokat Kínának
Pozsony. Ha Szlovákia együtt akar működni és kereskedni szeretne Kínával, az emberi jogok terén nem adhat ultimátumokat az ázsiai országnak – véli a tíznapos kínai látogatásáról tegnap hazatért Rudolf Schuster államfő. Hangsúlyozta, Kína nem olyan, mint az elmúlt század ötvenes éveiben volt. Legnagyobb befektetői az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország, s az emberi jogok kérdését ezek sem firtatják. „Azt kérdem, hogy az együttműködést szeretnénk-e fejleszteni, vagy leckéket akarunk adni, miközben ezek a nagy államok nem leckéztetik Kínát, minden téren kooperálni akarnak vele és nincsenek elragadtatva a konkurenciától. Schuster emlékeztetett, hogy a rendszerváltás éveiben Peking sem avatkozott Szlovákia belügyeibe, ezért „legyünk mi is toleránsak”. Az államfő hazautazása előtt tárgyalt Hongkong vezetőjével, Tung Csi-vannal. Megállapodásuk szerint, Hongkong kellő feltételeket teremt ahhoz, hogy szlovákiai cégek képviseleti irodákat nyithassanak a kínai behozatal négyötödét felügyelő nagyvárosban. (tasr, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.