NCZI: Terjedőben a nemi betegségek

óvszer
Pozsony |

2022-ben több mint 50 százalékkal emelkedett a szifilisszel diagnosztizált betegek aránya – tájékoztatott az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI).

2021-ben összesen 291 esetet jegyeztek, tavaly azonban már 443-at. Az NCZI közleménye szerint ez volt az utóbbi 18 év egyik legmagasabb száma. A betegséget elkapó személyek többsége férfi (324 fő, vagyis 70 százalék), a nőknél jóval kisebb arányban bukkant fel a szifilisz (119 fő, közülük 12-en terhesen).

Ami a korcsoportokat illeti, legtöbben a 25 és 34 év közötti korosztályból kapták kerültek ki (141 személy). Öt esetben 4 év alatti gyermekeknél is azonosították a szifiliszt, ők az anyától kapták el a betegséget a terhesség idején.

Földrajzi felosztás tekintetében a legtöbb szifiliszes beteg Pozsony megyéből került ki, itt 151 beteget regisztráltak.

Az NCZI továbbá közölte, a kankóval diagnosztizált páciensek száma a 2021-es adatokhoz képest kissé visszaesett: akkor 424 beteget azonosítottak, tavaly viszont már csak 414-et. Ez a szám viszont még így is magasnak tekinthető, hiszen 2021-en kívül csak 2014-ben haladta meg a 400-at.

A kankót túlnyomó többségben szintén a férfiak kapják el, tavaly a betegek arányának 78 százalékát tették ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?