Nagyszombat megye – MKP: még nem dőlt el semmi

Pozsony |

<p>Az MKP valószínűleg egyedül, a Híd pedig a vele együtt a Népi Platformot alkotó két párttal (SDKÚ, KDH) közösen méretteti meg magát az őszi megyei választásokon Nagyszombat megyében.</p>

Csütörtökön zajlott az első tárgyalás a Népi Platform küldöttei között - tájékoztatott Berner Lajos, a Híd megyei elnöke. Szerinte van igény a megegyezésre. A párt talán közös listán indítja képviselőjelöltjeit, közölte Gál Gábor. „Keressük ennek lehetőségeit, de közös elnökjelöltet is szeretnénk” – nyilatkozta Gál.

Megerősítette, hogy szóba került Ivan Uhliarik (KDH) volt egészségügyi miniszter neve is. „Egyezség a kérdésben még nem született. Mi is tudnánk néhány nevet javasolni” – tette hozzá. Konkrét személyeket egyelőre nem kívánt megnevezni.

Berner megismételte, hogy az MKP nem válaszolt a Híd megkeresésére. Mikóczy Zoltán, az MKP megyei elnöke ismét azt mondja, nem volt megkeresés. „Nem dőlt el még semmi” – szögezte le lapunk kérdésére Mikóczy.  Hozzátette, részükről megvan a készség a tárgyalásra. Mint mondta, sok múlik majd a dunaszerdahelyi járási elnökség ülésén, amelyet e hét hétfőről a rossz idő miatt egy héttel elhalasztottak.

További részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?