Nagyobb az adóbevétel

Pozsony. A 2004. január 1-től életbe lépett gyökeres adóreformok eddig kedvezően befolyásolták Szlovákia állami költségvetésének alakulását.

Pozsony. A 2004. január 1-től életbe lépett gyökeres adóreformok eddig kedvezően befolyásolták Szlovákia állami költségvetésének alakulását. Az Ivan Mikloš pénzügyminiszter által tegnap ismertetett első negyedéves adatok szerint a 2004-es büdzsé nem szorul felülbírálatra, sőt a váratlan kiadások ellenére a vártnál jobban alakul. A prognózishoz viszonyítva az alacsonyabb kamatok miatt 1,6 milliárd koronával csökkent az államadósság törlesztésére fordított kiadás, s ami még ennél is fontosabb, az első negyedévi adóbevételek 3,7 milliárd koronával haladták meg a vártat. Vagyis együttesen 5,3 milliárd koronával erősödött a bevételi oldal, míg a kiadások terén a nyugdíjasok egyszeri, 1000 koronás kompenzációja (1,3 milliárd korona), a dél-koreai Hyundai/KIA autógyárnak nyújtandó állami segítség (1,6 milliárd), továbbá az egészségügy rendszerében mutatkozó nagyobb hiány finanszírozása (1,5 milliárd) együttesen terven felül 4,4 milliárddal terheli a büdzsét. Ennek dacára a március végi egyenleg 900 millió koronával pozitívabb a tervezettnél. Visszatérve az adóbevételekhez, a pénzügyminisztérium frissen módosított 2004-es prognózisa szerint a társasági adóból befolyó bevétel éves szinten nem 23,7 milliárd, hanem 25 milliárd korona lesz, az egykulcsos áfa pedig 97,7 milliárd helyett 99,6 milliárd koronát hoz az államkasszába. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?