Nagykövesden minden disznót likvidálnak a sertéspestis felbukkanása miatt

Nagykövesd |

A tőketerbesi járásbeli Nagykövesd községben pénteken megelőző jelleggel likvidálják az összes házi sertést. Erre az intézkedésre azután kerül sor, hogy korábban beigazolódott: a községben tartott egyik disznó afrikai sertéspestis következtében pusztult el.

„Csökkenteni akarjuk a fertőzés továbbterjedésének kockázatát. Ma 12 nagykövesdi tenyészetben 68 sertést tervezünk likvidálni, de a pontos szám csak a végén derül ki” – tájékoztatott Stanislav Kovalík, a tőketerebesi Regionális Állatorvosi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (RVPS) igazgatója.  

Nagykövesd a második szlovákiai község, ahol igazoltan előfordult az afrikai sertéspestis. A betegség először július 25-én ütötte fel a fejét a szomszédos Őrös község egyik tenyészetében. Ebben a faluban kedden likvidálták az összes házi sertést. Őrös többi tenyészetében nem bukkant fel a vírus. A leölt állatokból mintát vettek, a tesztek eredménye negatív volt.

A fertőzés forrása egyelőre ismeretlen. A két község közötti távolság 5,5 km. Nagykövesden és Őrösön is tenyésztési tilalmat vezettek be. A védelmi körzetbe Kiskövesd is beletartozik, de itt egyelőre nem kerül sor a sertések likvidálására. A megfigyelési körzetbe a következő községek tartoznak: Szőlőske, Ladamóc, Zemplén, Bodrogszerdahely, Bodrogszentmária, Szinyér, Rad község Körtvélyes településrésze, Bodrogszentes, Szomotor, Nagygéres, Kisgéres, Perbenyik, Borsi, Bári, Bodrogszög, Csarnahó.

Kovalík megerősítette, hogy azért is magas a fertőzés további községekbe való átterjedésének kockázata, mert az itt lakók gyakran lépik át a szlovák-magyar határt. Magyarországon már régebben felbukkant az afrikai sertéspestis.

A megelőző intézkedések részeként elpusztult állatok tetemei után kutatnak a határ menti területeken, főként az érintett községek környékén. Kovalík elmondása szerint ebben a hadsereg is segíteni fogja a Regionális Állatorvosi és Élelmiszer-biztonsági Felügyeletet.

Az Állami Állatorvosi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet figyelmezteti a sertéstenyésztőket, hogy azonnal jelentsék, ha egy állat elhull vagy fertőzésgyanús. A gazdák minden esetben kötelesek bejegyeztetni a tenyészetet, akkor is, ha csak egy sertést tartanak. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?