Művi pártvita az abortuszról

magzat illusztráció
Pozsony |

Az emberek többsége elégedett a jelenleg érvényben lévő szabályozással, amely a művi terhességmegszakításra vonatkozik. A ma kezdődő parlamenti ülésen három javaslat is szigorítaná a törvényt, és két megmozdulást is hirdetnek a témával kapcsolatban.

A Markíza Televízió számára készített, a Focus ügynökség által elvégezett közvélemény-kutatás szerint a társadalom fele (50,4%) úgy gondolja, hogy nincs szükség a törvény szigorításra. A módosításról a lakosság 41,6%-a gondolja, hogy szükséges, a többiek nem tudtak véleményt formálni. Ez az jelenti, hogy tíz emberből öt elégedett a ma érvényes rendszerrel, amelynek értelmében egy nő a terhesség 12. hetéig dönthet úgy, hogy nem hordja ki gyermekét.

A felmérés Richard Vašečka jelenleg független képviselő javaslatára kérdezett rá, amely értelmében a nő csak abban az esetben vetethetné el a magzatot, ha az veszélyes az anya életére, vagy kihordása életre szóló, komoly egészségügyi kockázatot jelentene az anyára. Továbbá a tervezet csak abban az esetben engedélyezné a nőknek művi terhesség-megszakítást, ha az anya nemi erőszak következtében esett teherbe. 

Szélsőségesek is akcióban

Richard Vašečkán kívül Marian Kotleba és Boris Kollár pártja is módosítással élne. Előbbi a 12 hetet 8-ra csökkentené azzal, hogy nem szlovák állampolgárok számára tilos lenne abortuszt végezni az ország területen. A Sme rodina javaslata még szigorúbb: ők csak a terhesség hetedik hetéig engedélyeznék az abortuszt.

A Focus ügynökség által készített felmérés eredményei alapján az ĽSNS választóinak 43%-a ért egyet azzal, hogy szigorítani kellene a jelenlegi szabályozást, 47,4%-uk pedig meghagyná a törvényt a jelenlegi formájában. 
A felmérés alapján három párt választói támogatják nagyobb mértékben a szigorítást: a Sme rodina választóinak 53 százaléka, a smeresek 45,6 százaléka, valamint a frissen alakult Za ľudí választóinak 56,4%-a. A felmérés alapján a legkevésbé az SNS választói szeretnék a szigorítást, a megkérdezettek 60 százaléka ért egyet a jelenlegi törvénnyel. 


Akik visszaléptek

A nyáron két kormánypárt, a Smer és az SNS képviselői dolgoztak egy közös javaslaton, amely szigorította volna a törvényt. A javaslat részletei sosem derültek ki, ugyanis a képviselők végül visszatáncoltak. Andrej Danko (SNS) házelnök akkor azzal indokolta a döntést, hogy nem egy aktuális témáról van szó, és következetes szakmai vitát követel.

A Híd nem értett egyet a törvény szigorításával, mondván: a jelenlegi szabályozás megfelelő. A párt véleménye pedig azóta nem változott.

„Nem fogjuk támogatni ezeket a javaslatokat, véleményünk ugyanaz, ami eddig is volt: ez nem politikai, hanem szakmai kérdés, és a szakmai szervezetek szerint a jelenlegi szabályozás teljesen jó. Ez a statisztikákból is látszik, hiszen évről évre csökken a terhesség-megszakítások száma Szlovákiában”

– mondta lapunknak Bastrnák Tibor, a párt frakcióvezetője. Azt, hogy miképp viszonyul a Smer és az SNS a parlamentben levő javaslatokhoz, tegnapi lapzártánkig nem sikerült megtudnunk. 

A Magyar Fórum elnöke, Simon Zsolt szerint az abortuszvita megnyitása csak figyelemelterelés a fontosabb ügyekről.

„A Magyar Fórum nem támogatja az abortusz szabályozását szigorítani kívánó politikai elképzeléseket, a kérdés jelenlegi jogi rendezését elfogadhatónak tartja. Véleményünk szerint e súlyos kérdésben kizárólag az állapotos nőnek van joga döntést hozni. A kérdéskör másik tényezője pedig az, hogy az EU nyitott határainak következtében a további szigorítás nem megoldana, hanem abortuszturizmust hozna létre”

– áll a párt állásfoglalásában.


Csökkenő számok

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai szerint a Szlovákiában elvégzett abortuszok száma folyamatosan csökken. Tavaly alig több mint 6000 terhességmegszakítást végeztek, ennek majdnem 16%-a egészségügyi okokból. 2010-ben ez a szám majdnem elérte a 9300-at, 2000-ben pedig meghaladta a 16 500-at.


Kétszer is menetelnek

A Szlovák Püspöki Konferencia pásztorlevélben hívja fel a figyelmet a szeptember végén Pozsonyban megvalósuló Menet az életért megmozdulásra, amelyet idén A legkisebbekért jelszó alatt rendeznek. Mint írják, a keresztények feladata a leggyengébbek védelme, tehát a meg nem született gyerekeké is.
Egy héttel előtte Nem leszünk csöndben! elnevezéssel szerveznek felvonulást a fővárosban a szabad döntésjogok tiszteletben tartása érdekében. A szervezők elmondása szerint a nők életére nézve nem biztonságos megakadályozni a szabad döntéshozást.

„Az abortuszok száma a minőségi szexuális nevelés bevezetésével, és az emberek életfeltételeinek javításával is csökkenthető”

– írják az esemény szervezői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?