Munkatörvénykönyv – mindenki mást akar

Pozsony |

<p>Kiszolgáltatják az alkalmazottakat a munkaadóknak a munkatörvénykönyv kormány által javasolt módosításai, állítja a Smer. Robert Fico pártja „generációs rasszizmusról” beszél a tervezett változtatások kapcsán, egyik eleme ugyanis az lenne, hogy a munkaadó minden további indok nélkül elbocsáthatná alkalmazottját, amint az elérte a nyugdíjkorhatárt.</p>

„Minden a fiatalokról, az ő érdekeikről szól, az idősekről mintha nem akarnánk tudomást venni. Ez generációs rasszizmus” – mondta Dušan Jarjabek (Smer). Robert Fico pártelnök jelezte, semmi esetre sem támogatják a munkatörvénykönyv módosítását, s ha ismét kormányra kerülnek, azonnal visszaállítják a 2008-ban elfogadott változatot. Szerintük az új javaslat nem védi eléggé a munkavállalók érdekeit. A kormánypártok a fiataloknak szeretnének munkahelyeket teremteni a változtatással.

Hányadikára esik május elseje?

A módosítás sorsa erősen kérdéses, az Egyszerű Emberek által szabott feltételeken kívül konfliktushelyzet alakult ki az SaS és a KDH között, mégpedig az üzletek vasárnapi és ünnepi nyitva tartásának kérdésében. A KDH szerint azért hasznos a javaslat, mert többen lehetnének együtt családjukkal vasárnap és az ünnepnapokon. Az SDKÚ-ban megoszlanak a vélemények, Ľudovít Kaník arra figyelmeztet, hogy ha ezt elfogadják, azonnal rendezni kellene a vasutasok, az egészségügyi dolgozók vagy a pincérek helyzetét, ők ugyanis általában minden nap dolgoznak.

Magyarországon egyébként bevett szokás, hogy áthelyezik a munkanapokat az ünnepi hosszú hétvégék érdekében.

Matovič, a „szemétláda zsaroló”

Az Igor Matovič (független) által szabott feltételeket a kormánypártok és az ellenzék is zsarolásnak tartja. „Kár lenne, ha emiatt nem szavaznák meg a többi módosítást” – vélekedik Monika Gibalová (KDH). Matovič visszautasítja a vádat. „Ugyanazt teszem, mint önök a koalíciós tanácsban, egyezkedek, csak én nyilvánosan csinálom, önök meg titokban” – vágott vissza.

A vita akkor éleződött ki leginkább, amikor a munkaszüneti napok kerültek terítékre, Braňo Ondruš (Smer) szemétládának nevezte Matovičot. Ondruš arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az egyházi ünnepeknél vagy május elseje esetében elengedhetetlen, hogy az adott nap legyen a munkaszüneti nap. Matovič szerint máskor is lehet ünnepelni. „Én a születésnapomat gyakran nem aznap, hanem hétvégén ünneplem, hogy együtt lehessek a barátaimmal. Azért ne legyen hosszú hétvégéje az embernek, mert ön vörös zászlókkal akar mászkálni a téren?” – érvelt Matovič. A törvény vitája ma nagy valószínűséggel véget ér, és szavazhatnak is róla. (SITA, TASR, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?