Működhet a Čistý deň

Pozsony/Galánta. Nem talált olyan szabálytalanságot a szociális ügyi minisztérium, amely miatt be kellett volna zárni a galántai Čistý deň reszocializációs központot.

Pozsony/Galánta. Nem talált olyan szabálytalanságot a szociális ügyi minisztérium, amely miatt be kellett volna zárni a galántai Čistý deň reszocializációs központot. Az ellenzék Ján Richter szociális ügyi miniszter fejét követeli.

„Szlovákiában létezik olyan intézmény, ahol az állam tolerálja és fedezi a gyerekek kínzását, verését, a velük szembeni szexuális visszaélést. Annak ellenére, hogy milyen szörnyűségeket írt a sajtó, amelyeket az egész ország élőben hallhatott, az intézmény akreditációja marad” – magyarázta tegnap Richard Sulík (SaS), hogy miért akarják leváltani Ján Richter minisztert.

A miniszter azzal érvelt, hogy a vizsgálat ugyan kisebb hibákat talált, de nem tárt fel olyan hiányosságokat, amiért be kellene zárni a reszocializációs központot. A médiában megjelent vádakat, elsősorban a szexuális visszaélésekkel kapcsolatosakat a rendőrségi nyomozás nem erősítette meg.

Peter Tománek, az intézmény igazgatója háromórás sajtótájékoztató végén jelentette be tegnap, hogy milyen eredménnyel zárult a minisztérium vizsgálata. Kitért arra is, hogy az intézetben állítólag nem mérik fel az oda kerülő kliensek pszichikai állapotát. Elmondták, a központ pácienseinek többsége kórházi kezelés után került hozzájuk, ahol fel kellett volna állítani a diagnózist. „Hazugság, hogy a gyerekeknek nincs diagnózisuk” – reagált Tomanek. Hangsúlyozták, hogy szerintük irányított médiaháborút folytatnak velük szemben, amely az akkreditáció elismerése ellenére tovább folytatódhat. Elhangzott, hogy a galántai Čistý deňen kívül számos más központban is vannak problémák, azokkal azonban nem foglalkozik a képviselő, sem a sajtó. „A Čistý deň ügye az összes reszocializációs központot érinti” – jelentette ki az igazgató. Jana Dubovcová, ombudszman jelentését és viselkedését is kritizálták. „Ez beavatkozás az emberi jogokba, az Alkotmánybírósághoz fordulunk” – mondta Zuzana Tomanková, az igazgató felesége.

A központ képviselői szerint politikai üggyé vált a reszocializációs központ helyzete. Azt állítják, hogy az SaS áll a botrány mögött. A minisztérium jogerős döntése ellenére attól tartanak, hogy kiéheztetik, és ezáltal megszűnésre kényszerítik a központot. Peter Tománek kész lemondani, ha ezzel megmentheti az intézményt. (lpj, béva, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?