Morvai Krisztina és a Jobbik hívei Révkomáromban

Komárom/Révkomárom |

<p>Elindultak az Erzsébet hídon szerda esti komáromi Jobbik-nagygyűlés résztvevői - köztük a párt európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina - az államhatár, Révkomárom felé. Morvai és politikustársait körülbelül 70-100 ember kíséri - a Jobbik hívein kívül a sajtó munkatársai is. A menet ezekben a pilanatokban lépte át az államhatárt. A helyszínen lévő munkatársunk szerint nincs jele fokozott szlovák rendőri jelenlétnek. A Jobbikk politikusai percekkel ezelőtt a Komárom-Komárno helységnévtáblánál fényképeszkedtek, és már kis Duna-hídon (a felnyithatós hídon) járnak.</p>

A magyarországi hídfőnél tartott rendezvényen Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyminiszter- és képviselőjelöltje reményét fejezte ki, hogy nem állítják meg őket úgy, ahogyan tavaly Sólyom Lászlót. A magyar elnök 2009. augusztus 21-én a komáromi Szent István-szobor avatásán vett volna részt, de Szlovákia nemkívánatosnak nevezte a jelenlétét.

A Jobbik Komáromban lévő vezető politikusai néhány perccel ezelőtt még a sajtónak nyilatkoznak. Gaudi-Nagy hangsúlyozta, nem Trianonról és a határmódosításokról, hanem a békerendszer revíziójáról beszélt. Szerinte senki sem vitatja el a szlovákok jogát saját nyelvűk védelmére, de az erre való jogot a magyaroktól sem tagadhatják meg, mert akkor sérül az egyenlő bánásmód elve, az uniós alapjog. Trianon kapcsán megjegyezte: nem biztos, hogy a szlovákok is annyira örültek az első világháború utáni rendezésnek, mert Csehszlovákiában erős cseh dominancia érvényesült.

A rendezvényen jelen vannak a szlovákiai szlovák nyelvű sajtó - TASR, Szlovák Televízió - képviselői is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?