MKP: tárgyalnánk a Smerrel

Pozsony |

<p>A Magyar Közösség Pártja a jobboldali kormányt preferálja, a Smerrel nem működne együtt, de tárgyalóasztalhoz ülnének &ndash; mondta Berényi József, a párt elnöke a TASR hírügynökségnek nyilatkozva.&nbsp;</p>

„A tárgyalásokra el kell menni, de kérdéses, hogy egyáltalán meghívnának-e bennünket. Nem mi vagyunk az elsők Robert Fico telefonkönyvében. Más pártok előbbre vannak, mint például az SNS, a Híd, a Sieť és a KDH, és utána lehet, hogy mi. De ha valaki megnyeri a választásokat, és meghív bennünket tárgyalni, nem utasítjuk el. Az tiszteletlenség lenne” – mondta Berényi, ám a közös program lehetőségét kizártnak tartja. A Híddal elképzelhetőnek látja az együttműködést. „A parlamentben az ellenzéki pártoknak együtt kell működni, és ha lehet, jobboldali koalíciót kialakítani, ott nem lehet semmit kizárni” – mondta. Berényi emlékeztetett, az Európai Néppárt nemrégiben Pozsonyban ülésezett, ahol a párt vezetése részéről az a kívánalom hangzott el, hogy ha a választások előtt nem sikerült, legalább a választások után alakítsanak koalíciót a jelenlegi ellenzék pártjai. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?