MKP-petíció: több mint 30 ezer aláírás

Pozsony |

<p>Túllépte a 30 ezret az aláírások száma annak a petíciónak az ívein, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP) az uniós menekültkvóták elutasítása és a helyi népszavazások ügydöntővé változtatása céljából októberben indított.</p>

"Eddig már több mint 30 ezer aláírás gyűlt össze a petícióhoz, de a nagy érdeklődésre való tekintettel tovább folytatjuk az aláírásgyűjtést" - mondta az MTI-nek Őry Péter, a petíciós bizottság tagja, az MKP önkormányzati alelnöke.

Őry utalt arra, hogy a vonatkozó szlovákiai szabályozás szerint a belügyminisztériumnak tízezer aláírás összegyűjtése esetén már konzultálnia kell a petíció témáiról. Ezzel kapcsolatban rámutatott: ez a mennyiség már korábban összegyűlt, de a petíciós bizottság úgy döntött, hogy csak az aláírásgyűjtés lezárását követően nyújtja be a szaktárcához a petíciós íveket.

Berényi József, az MKP elnöke a petíció kapcsán várható belügyminiszteri konzultációról korábban úgy nyilatkozott: bár annak nem feltétlenül van azonnali látható következménye, de az ott elhangzó érveket idővel figyelembe szokta venni a szaktárca. "Abban bízunk, hogy ha ez a mostani konzultáció nem is lenne sikeres, akkor a márciusi parlamenti választások után, ha bejutunk a parlamentbe, ezekben a sok aláírással megtámogatott témákban  törvénymódosítást terjesztünk majd elő" - mondta Berényi.

Az aláírásgyűjtés támogatására az MKP a múlt héten egy óriásplakát-kampányt is elindított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?