<p>A csallóközi polgármesterek megelégelték a közlekedési tárca és a kormány passzív, elutasító hozzáállását az R7-es déli gyorsforgalmi út építésének elkezdését illetően – áll abban a nyilatkozatban, amelyet Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz. </p>
MKP: Önkormányzati összefogás
Pozsony |
Teljesen indokolt a helyi önkormányzatok tiltakozása, hiszen januárban a közlekedési tárca törölte a megvalósításra váró beruházások listájáról az R7-es első két szakaszának felépítését annak ellenére, hogy az I/63-as főút Pozsony előtti, csallóközi szakasza a legleterheltebb szlovákiai első osztályú közutak egyike. A közlekedési dugók egyre gyakrabban teszik lehetetlenné az ésszerű közlekedést. Az MKP szakmai alelnökeként hadd végezzek egy kis visszatekintést, vajon mikor és honnan indult a déli gyorsforgalmi út története. A Magyar Koalíció Pártja első ízben 2002-ben javasolta az R7-es gyorsforgalmi út felépítését Pozsony, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Nagykürtös és Losonc között. A tervezet nem került a 2002-es kormányprogramba, helyette felépült a másik, R2-es déli gyorsforgalmi út három elkerülő szakasza Gömörben. 2011-ben Iveta Radičová kormánya elfogadta a 2011-2014 közötti kormánytervet az autópályák és a gyorsforgalmi utak fejlesztésére. Abban ugyan messzemenően nem a legfontosabb prioritásként, ám mégis helyet kapott az R7-es déli gyorsforgalmi út első két szakaszának kivitelezése 2013 tavaszi (Pozsony és Dénesd közötti szakasz), ill. 2014 tavaszi (Dénesd és Gelle közötti szakasz) kezdéssel. Némi zavart és késedelmet az okozhatott, hogy az érintett önkormányzatok javaslatára 2010-ben és 2011-ben a közlekedési tárca több ízben módosította az első szakasz nyomvonalát, a Pozsonyt elkerülő D4-es körgyűrűre való kapcsolódását. Az utolsó parlamenti választást követően, idén januárban pedig a közlekedési tárca törölte a listáról az R7-es két megvalósításra váró szakaszát. Szakmai körökben köztudott, hogy az R7-es nem csupán a Csallóköz közlekedési gondjait enyhítené, a főváros délkeleti részének közlekedési gondjait is megoldaná, alapvetően megkönnyítené a főváros megközelíthetőségét. Közérdekről van tehát szó, nem csupán a Csallóközben élők érdeke az R7-es felépítése. A Magyar Közösség Pártja támogatja a csallóközi önkormányzatok megmozdulását az R7-es gyorsforgalmi út mihamarabbi felépítésének előmozdítása érdekében. Teljesen indokolt a polgármesterek fellépése, ilyen formában is fel kell hívni a közvélemény figyelmét, tiltakozni kell a kormányzat térségünket érintő hátrányos megkülönböztetése ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.