MKP: nem sietik el a konzekvenciák levonását

Pozsony |

<p>Ma tartja a sikertelen választások utáni első elnökségi ülését az MKP vezetősége. Információink szerint nagy változásokkal nem lehet számolni. „Nem megoldásokkal, egy elemzéssel érkezem” – mondta lapunknak Berényi József pártelnök.</p>

A részleteket előbb az elnökségi tagokkal akarja megvitatni.
„A javaslatom az lesz, hogy keményen tovább kell dolgozni. Előttünk van négy esztendő, a lehetőségeink megvannak” – mondta Szigeti László alelnök. Bárdos Gyula MKP OT-elnök szerint nem szabad letargiába esni, folytatni kell a munkát. „A 110 ezer szavazat erre kötelez mindenkit” – tette hozzá. „Az eddigi irányzat alapjában véve megfelelő. Kisebb korrekciókra szükség lesz” – véli Szigeti.

Merőben más véleményen van Csáky Pál exelnök, elnökségi tag. „Teljesen át kell alakítani a pártot” – nyilatkozta lapunknak. Csáky szerint erre a pártvezetés a jelenlegi felállásban nem képes. „Az MKP nincs pozitív pályán, kevesebb szavazatot kaptunk, gyengébb eredményt értünk el, mint két éve. Ez figyelmeztető jel” – tette hozzá. „Dinamikusabb, hangosabb, erőteljesebb, visszafogottan erőszakosabb pártra, politikára és retorikára van szükség. A túlzottan diplomatikus megnyilvánulások nem vezetnek sehova” – véli Csáky.

Az elnökség lapunk által megszólaltatott tagjai nagyrészt felajánlják lemondásukat, ám a személycserékről várhatóan csak később születik döntés. Eddig senki sem mondta, hogy mindenképpen veszi a kalapját. Berényi az ülés előtt nem kívánt ez ügyben nyilatkozni. Ő még vasárnap felajánlotta lemondását. „Közvetlenül a választások után azon a véleményen voltam, hogy felajánlom a lemondásomat, most, hogy hűlnek a fejek, ezt a pénteki elnökségig fontolóra veszem még” – mondta Szigeti. „Természetesnek tartom, hogy ez a téma is felmerülhet” – válaszolta Bárdos az esetleges leköszönésével kapcsolatos kérdésünkre. Csáky teljes tisztújítást sürget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?