MKP–Híd vita Gombaszögön

Berényi József (balra), Rigó Konrád (középen), Csanda Tamás (jobbra) - Somogyi Tibor felvétele
Gombaszög |

Rigó Konrád, a Kékekkel együtt induló Híd alelnöke és Berényi József, a Szövetség MKP-platformjának elnöke szerda délután a Gombaszögi Nyári Táborban vitázott.

Berényi szerint a közösségi célok, így az egyes népszerű jelölteknek a listára vétele miatt át lehet lépni azokat a megállapodásokat, amelyekre a Szövetség épül. „De mindezt csak közösségi érdekből” – tette hozzá. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Híd elnöksége azzal indokolta a Szövetségből való távozását, hogy a párt MKP-platformja a jelöltlistájukra vette Gyimesi Györgyöt, miközben a Híd ellenezte azt. A Szövetségben a jelöltállításról a platformok egyhangú határozatával lehet dönteni.

Rigó Konrád elismerte, a Híd a 2020-as parlamenti választáson megbukott, ezért úgy döntöttek, bizonyos személycserék után, megújulva állnak oda a közös párt létrehozásához. Felidézte, Bugár Béla egykori Híd-elnök és Jakab Elemér korábbi parlamenti képviselő is a háttérbe vonult. Rigó szerint a Szövetségben eleinte nagyon konstruktív volt az együttműködés. De aztán kibuktak az ellentétek. Ezek közül az egyik legélesebbnek azt tartja, hogy az MKP-platform az ottani kampányidőszakban is intenzív kapcsolatot ápolt a Fidesz magyar kormánypárttal.

Berényi szerint azonban a magyar kormányzó pártokkal való ilyen kapcsolatról nem fognak lemondani. „Nem mindegy, hogy Magyarországon milyen kormány van” – jelentette ki Berényi azzal, hogy olyan magyar kabinetre van szükség, amely támogatja a határon túli közösségeket. Arra a kérdésre, felülbírálja-e a Szövetség azt a döntését, amelyben kizárták, hogy a Smerrel lépjenek együttműködésre, Berényi azzal válaszolt, ha a párt elnöksége erről tárgyal, akkor ő továbbra is el fogja utasítani Robert Fico pártját. „De nekem az elnökségben egy szavazatom van” – tette hozzá.

A teljes beszélgetés, amelyet Csanda Tamás, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium zsurnalisztika szakos hallgatója vezetett, ide kattintva nézhető vissza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?