Miroslav Marček nem tett vallomást a bíróság előtt

Miroslav Marček

Miroslav Marček nem tett vallomást a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának megrendelése, valamint az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyében. Ezt azzal indokolta, hogy vádlottként szerepel az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyében. A Kuciak-gyilkosság ügyében a bíróság korábban már jogerősen 25 év szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság szenátusa elfogadta a vallomástétel megtagadását. „A vádlottként szereplő tanúnak joga van megtagadni a vallomástételt” – jelentette Ružena Sabová, a szenátus elnöke. A bíróságon ezért a vádlott korábbi vallomásait olvasták fel.

Marček emellett azzal is indokolta a vallomás megtagadását, hogy rokoni kapcsolatban áll Szabó Tamással, továbbá az eltelt idő miatt ellentmondások merülhetnek fel a korábbi vallomásaival. Az újságíró és menyasszonya meggyilkolásának ügyében eljáró bíróság ismét Marián Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről tárgyal. A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság (NS) tavaly májusban visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Ebben az ügyben három jogerős határozat született. Miroslav Marček és Szabó Tamás 25 év, Andruskó Zoltán 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Emellett az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyét is tárgyalja most a bazini bíróság.

Miroslav Marček és Andruskó Zoltán ellen az ügyészek tervezett meggyilkolása ügyében tovább folytatódik a büntetőeljárás – erősítette meg a rendőrség. 2021 januárjában a nyomozást felfüggesztették, mert a gyanúsítottak együttműködtek a hatósággal a bűncselekmények feltárásában. 2022 májusában azonban a NAKA nyomozója az eljárás folytatása mellett döntött, mivel további bizonyítási cselekmények elvégzése vált szükségessé. Szabó Tamás beismerte bűnösségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?