Miroslav Beblavý pártot alapít

Robert Fico azt mondja, Szlovákiának jól megy sora. Az ellenzék szerint viszont széthullik a demokrácia és a parlamenti rendszer. Ön mit mond?

Azt a különbséget tapasztalhatjuk Szlovákiában, ami a makrogazdasági mutatók és az emberek valós élete közt feszül. A számok nem rosszak, ám nem is kiválóak, ha a Dzurinda-kormány reformjai utáni helyzethez hasonlítjuk őket. Most feleakkora a gazdasági növekedés, mint akkor volt. Ez azért nem egy Írországéhoz vagy Észtországéhoz hasonló teljesítmény. A legnagyobb gond az, hogy még ez az eredmény sem jelenik meg az emberek életében. Először is, óriási a különbség a régiók közt, és a pozitívumok csak keveseknél jelentkeznek. A másik probléma pedig, hogy az emberek nagy része a csehekkel, osztrákokkal és németekkel hasonlítja össze saját életét, és nem a románokkal és horvátokkal. Csehországgal, Németországgal és Ausztriával összehasonlítva az életszínvonalunk és a felzárkózásunk gyorsasága sem olyan, hogy az emberek jól éreznék magukat. A gazdasági és társadalmi okok mellett pedig itt van még az is, hogy az országot rosszul kormányozzák, nincs jövője. Hiába nőnek a fizetések és a nyugdíjak, nem fektetünk be a jövőbe, nem működik a közszolgálat, és az életminőség is rosszabb, mint Nyugaton. Attól az emberek nem lesznek elégedettebbek, ha a tévében mutatnak nekik egy növekedést ábrázoló grafikont.

Na és a parlament és a demokrácia helyzete?

Komolyak a gondok, de megbirkóztunk Mečiarral is, és az még rosszabb volt. A politika azonban erkölcsileg és szakmailag is leépülőben van. A mindenütt jelenlévő korrupció illetve a szakma elkorcsosulása kombinálódik. A parlamenti vitákban beszélünk a korrupcióról, ám arról nem, mit tegyünk az országgal. Ezt a vitát nevetséges póttémákkal váltjuk fel. Az oktatásügy kapcsán nem arról beszélünk, hogy lassan szétesik a rendszer, hanem inkább arról, hogy kellene még egy történelemóra, vagy milyen írással írnak a kisdiákok. Ezek felesleges és kínos dolgok. Összességében ez nagy kihívás számunkra. A parlamentben 15–20 képviselő van, akik képesek és hajlandóak a kulcstémákkal foglalkozni, a többiek vagy hallgatnak, vagy színházat csinálnak.

Az ellenzékkel kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy szétesőben van. Mi a legnagyobb problémája?

A jobboldal és a baloldal közti ellentét nálunk sosem a hagyományos nyugat-európai szembenállásról szólt, nem arról, hogy ki akar kicsit magasabb adókat, és ki kicsit alacsonyabbakat, vagy hogy ki világi beállítottságú, és ki húz az egyházhoz. Nálunk a jobboldalt, mely tulajdonképpen a valódi ellenzéket jelenti, két dolog fogta össze. Az egyik, hogy változást akartak, és úgy gondolták, ha jó hellyé akarjuk tenni az országot, akkor változtatni, fejleszteni kell, nem elég szétosztani a meglévő dolgokat, és élvezni a hatalmat. Valamerre mozdulni kell, még ha ennek népszerűtlenség is az ára. A másik az volt, hogy úgy gondoltuk, a jobboldalnak erkölcsileg magasabb szinten kell állnia. A Mečiar- vagy Fico-féle nacionalista–populista erők mindig hatalmi, korrupciós szemlélettel, gyűlölettel, álltak hozzá a politikához. A jobboldal ennél jobb akart lenni. A gond azonban az volt, hogy ezek a meghatározó szempontok meggyengültek és eltűntek. A Gorillával kezdődő botránysorozat azt jelentette, hogy a jobboldal elvesztette erkölcsi tekintélyét, és olyan hangoskodók kerültek előtérbe, akik semmit sem tudnak felmutatni, csak azt kiabálják, hogy ők harcolni fognak. A változás víziója eltűnt, és a korrupció elleni hangoskodás váltotta fel. A korrupció elleni harc nagyon fontos, de a kormányzás alapjaként kevés.

Pártot alapít. Az emberek pedig a mai politikai közegben olyan pártokat támogatnak, melyek populista felhangokat ütnek meg. Ön valamiféle szakmaisággal szeretne áttörést elérni, ám az egyszerű választók ezt nem igazán értik, és talán nem is érdekli őket.

Ha hasonlóan gondolnám, mint ön, nem alapítanék pártot. Olyan pártot, amilyet ön mond, pedig nem is tudnék alapítani. Ha ilyennel próbálkoznék, az emberek nem hinnék el nekem, mert megérzik, mi a valódi, és mi színjáték. Sok dologban azonban igaza van, Szlovákiában a politika valóban ilyen irányba tart. Kevés szolid, hiteles, szakmai politikus maradt. Sulík, Matovič, Kollár vagy épp Kotleba épp azt kínálja az embereknek, amit ön emleget. Sok emberrel találkozom azonban országszerte, és sokan mondják, hogy hiteles emberekre akarnak szavazni. Igaza van abban is, hogy az emberek 99 százaléka nem akarja részleteiben megismerni a megoldásokat, nem olvasnak el egy 20 oldalas oktatásügyi elemzést. De megérzik, ki hozhatja el a megoldásokat. Szlovákiában szerintem legalább 20 százaléknyi jobbközép, Európa-párti szavazó van, mi őket akarjuk megszerezni.

20 százaléknyi szavazóról beszélünk, a kormányzáshoz azonban szövetségesek kellenek. Az ellenzékben pedig elsősorban protestpártok vannak. Ki lenne a természetes szövetséges?

Ha Szlovákiában lenne párt, mellyel elégedett lennék, nem alapítanék sajátot, hanem belépnék. Több ajánlatot is kaptam, de elutasítottam ezeket, mert úgy érzem, az előbb említett választókat senki sem képviseli. Ilyen értelemben nincs hozzám közel álló párt a parlamentben. Mindazonáltal igaz, hogy 51 százalék kell a kormányzáshoz, számunkra pedig a 15–20 százalék is óriási eredmény lenne. Ezért szükségünk van szövetségesekre. Két pártot utasítunk el csupán, Kotlebáékat és a Smert.

Kotlebáékat értem, de miért utasítja el csípőből a Smert?

A Smer ma olyan helyzetben van, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy visszaálljon a jogállamiság Szlovákiában. Ha ez mégis így történne, a Smer eltűnne. Nagyon mélyen belemerült a botrányokba, és ezek 90 százalékát nem is ismerjük. Ezek akkor kerülnének elő, ha a rendőrség és az ügyészség működne. Ha valaki a Smerrel fog össze, el kell fogadnia, hogy az ügyészség és a rendőrség működésképtelen marad, nem lehet megreformálni őket. Emellett pedig azt gondolom, a szélsőségességet az fűti leginkább, hogy nincs jogállamiság, és nem mindenkire érvényesek ugyanazok a szabályok. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amelyben ezt el tudnánk fogadni.

Azon kívül, hogy közgazdász, ön színházi rendezést is tanult. Odaadná magának a főszerepet a szlovák politikai színpadon?

Önmagát értékelve senki sem lehet objektív, így erre nem tudok válaszolni. De megpróbálom máshogy. Szlovákia szerencséje, hogy a kor és a kereslet produkálni tud olyan embereket, melyek ezt ki tudják elégíteni. Ilyen mondjuk Andrej Kiska elnök, akit fél évvel az elnökválasztás előtt kevesen ismertek, és még kevesebben tudták elképzelni, hogy győzni tud, és jó államfő lehet. Láthatjuk, hogy mindkettő sikerült neki. Nem azért, mert megváltozott volna. Azért, mert az emberek reményt akartak, olyan embert akartak, akiben ezt megtalálják. Húsz évvel ezelőtt ilyen ember volt Mikuláš Dzurinda is, akit másfél évvel az 1998-as választások előtt senki sem ismert vagy tisztelt. Az emberek azonban annyira le akarták váltani Mečiart, hogy azt mondták, kockáztatnak, és megkapja tőlük a bizalmat. Most is erre lenne szükség, s ha engem választanak, hálás leszek, ha nem, elfogadom. Viszont az országot járva azt érzem, hogy a jelenlegi ellenzéki vezetőknek, Sulíknak és Matovičnak vonakodnak odaadni ezt a bizalmat. Úgy érzik, ők erre nem megfelelőek. Sokan Kiskát akarták, de ő nem akar ebben részt venni. Az emberek pedig keresnek. Még van idejük. A lényeg, hogy jól döntsenek.

A kérdés az, hogy akarnak-e változást, és ha igen, mérsékelt fordulatot, vagy forradalmat. Ön pedig nem tűnik forradalmárnak.

A politikusok közt sokan vannak, akik jól tudnak beszélni, de csak kevesen, akik, ha kormányra kerülnek, be is tudják váltani. Mi nem Nagy-Britannia vagyunk, ahol úgy gondolják, az ő államapparátusuk egy Rolls-Royce, melybe bevágja magát a miniszter vagy a kormányfő, megadja az irányt, az autó pedig arra indul. A mi államapparátusunk jobb esetben egy Wartburg vagy egy Zsiguli. A legfontosabb az, hogy a sofőr tudja-e hogyan kell vezetni, és van-e akarata. S ki merem jelenteni, ha van egy célom, akkor engem akár Trabantba is ültethetnek, oda fogok érni. Ha az emberek változást akarnak, mi eleget teszünk ennek kollégáimmal. Ha olyan embert akarnak, aki tud kiabálni – nos, én nem ilyen politikus vagyok.

Gyakran tart ugyanakkor sajtótájékoztatókat, blogbejegyzéseket ír a botrányokról. Ez a fő tevékenységi köre?

Nem. Ez a képviselői munka elengedhetetlen része, figyelni kell a minisztereket, és figyelmeztetni kell a túlkapásaikra. Minden nap lehetne sajtótájékoztatóm botrányokról, annyi ügyről kapok hírt. Úgy gondolom azonban, hogy például az OĽaNO hozzáállása, mely a politikát a botrányok leleplezésére redukálja, hibás. Nekünk azt kell megmutatnunk az embereknek, hogyan tennénk jobbá az életüket. Felelősségünk, hogy rámutassunk a hibára, de ez csak kiegészítés. Ha kutyát sétáltat az ember, össze kell söpörni a kutyagumit. De senki sem azért megy sétálni, hogy kutyagumit takarítson.

Lehet azonban más politikát folytatni a jelenlegi politikai közegben ellenzékből? Igor Matovič mindig azért panaszkodik, mert benyújt egy csomó törvényt, és nem fogadja el a koalíció.

Ez arról szól, mennyire igyekszik az ember. Őszintén szólva nála nem látom, hogy annyira igyekezne megegyezni a törvényeiről bárkivel is. Másrészt az is fontos, hogy a benyújtott törvénynek van-e visszhangja a lakosság körében. Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni, mi a fontos, mivel tudunk áttörni a mediális buborékon, és eljutni az emberekhez. Ha Igor Matovič és Richard Sulík jobban igyekezne, lehetnének ilyen témáik, és nem kellene kutyagumit takarítaniuk.

Minden választói csoportot mással lehet megszólítani. Hogy állna például a magyar választókhoz?

Emlékszem egy kétéves felmérésre, mely kellemesen meglepett. A szlovákiai magyar választók körében népszerűbb voltam, mint a szlovákok körében. Ez nem annak az eredménye, hogy magyarokat célzó dolgaim lettek volna. Inkább annak tudom be, hogy a magyar választók értékelték, hogy mindenkiért igyekszem dolgozni, és sosem érezték nálam a nacionalizmus legkisebb jelét sem. Büszke szlovák hazafi vagyok, de sosem volt bennem egy csepp magyarellenesség sem. Mi a leginkább leszakadó régiókért szeretnénk dolgozni, főleg Szlovákia északkeleti és déli-délkeleti részén, ahol magyarok is élnek. Mondok egy példát: sokáig gondolkodtam azon, miért van az, hogy bár az EU milliárdokat ad agrártámogatásokra, mégis olyan kevesen dolgoznak ezen a területen. Aztán elmagyarázták a dolgot. A pénz elosztásának rendszere a sok földdel rendelkezőket részesíti előnyben, akik tőke szempontjából komoly, de emberi erőforrás szempontjából igénytelen terményeket, például búzát vagy repcét termesztenek. Ezért van az, hogy az EU-ban nálunk dolgoznak a legkevesebben hektárra lebontva a mezőgazdaságban. Ha ezen változtatnánk, néhány éven belül kétszer ennyien dolgozhatnának az ágazatban például Rozsnyón vagy Dunaszerdahelyen. Persze a mezőgazdaság nem menti meg Dél-Szlovákiát, szükség van infrastruktúrára és modern gyárakra is. De mégis, ezeknek a régióknak sokkal jobban menne a sora, ha az ipari modernizációt erős mezőgazdasággal kombinálnánk. Ezt pedig Dél-Szlovákia érezné meg a legjobban.