Miről ír a csütörtöki Új Szó?

Pozsony |

<p>Szlovákia talán mégsem esik el 300 millió eurós uniós támogatástól. Az Európai Bizottság ugyanis azt javasolja, hogy az eredetileg az idei év végéig felhasználható támogatásokat Szlovákia 2014 végéig vehesse igénybe &ndash; erről olvashatnak Új Szó csütörtöki számában. Beszámolunk arról, hogy a szülőknek és az igazgatóknak nem tetszik, hogy az oktatásügyi minisztérium kötelezni akarja őket arra, hogy a gyerekek saját körzetükben járjanak alapiskolába.</p>

 A kultúra rovatban interjút közlünk Novák Péterrel zenéről, társadalomkritikáról és a Beugró című műsorról. A sportoldalakon interjút olvashatnak Horváth Károllyal, a siófoki futballcsapat szakmai igazgatójával, aki az öltözőben számoltatta meg a kasszában maradt jelentős prémiumalapot. Csütörtök lévén Börze és Utazás melléklettel kedveskedünk olvasóinknak, ez úttóbiból megtudhatják azt is, miért és hol érdemes Hévízen nyaralni, valamint tanácsokkal szolgálunk azoknak is, akik még csak most választják ki, melyik tengerparton szeretnének nyaralni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?