<p>A Kerekasztal Jogsegélyszolgálata kidolgozott egy olyan mintabejelentőívet, amelynek segítségével a Kormányhivatal felé jelezhetjük, ha nem állnak a rendelkezésünkre a megfelelő kétnyelvű dokumentumok az önkormányzatoknál.</p>
Mintaíven jelenthetjük a kétnyelvűség hiányát
Kevéssé ismert ténynek számít, hogy a kisebbségi nyelvhasználaról szóló 184/1999 sz. törvény értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a húsz százalékot, a közigazgatási szervek a születési anyakönyvi kivonatot, házassági anyakönyvi kivonatot, halotti anyakönyvi kivonatot, engedélyeket, jogosítványokat, igazolásokat, nyilatkozatokat és rendelkezéseket kérésre kétnyelvűen is kötelesek kiadni, mégpedig államnyelven és a kisebbség nyelvén.
A valóságban azonban ez nem így működik: sok esetben hiányoznak a megfelelő nyomtatványok, ha pedig vannak, akkor a hivatalok csak szlovákul töltik ki őket. Az utóbbi érvényes a három leggyakrabban kért dokumentumra is - a születési bizonyítványra, a házassági levélre és a halotti bizonyítványra. Mivel a kérvényezők többnyire nincsenek tisztában a jogaikkal, ezért csak a legritkább esetben tesznek panaszt az egynyelvűen kitöltött dokumentumok miatt. A kormányhivatal vonatkozó statisztikái szerint az elmúlt évben (2014) mindössze egy bejelentés érkezett hasonló ügyben.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a Jogsegélyszolgálat közreműködésével ezért olyan panaszmintát tett elérhetővé (lásd a mellékletben), amelyet a probléma orvoslására bárki könnyen kitölthet és elküldhet. A dokumentumban mindössze a pirossal jelölt részek helyett kell behelyettesíteni a megfelelő adatokat, valamint a zölddel jelölt szövegrészből ki kell választani a megfelelő verziót (a többi törlendő). Adatvédelmi okokból a szóban forgó iratok másolatát ajánlatos a születési dátumok és a születési számok takarásával csatolni a panaszhoz. A bejelentésnek a bejelentőre nézve természetesen semmilyen személyes negatív következménye nincs. Kérdéseikkel, tapasztalataikkal (egyéb kisebbségi jogok sérelmével kapcsolatban is) bátran forduljanak a Jogszegélyszolgálathoz (www.jogsegely.sk)!
A cikk a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának sajtóanyaga
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.