Mindenszentek: otthon gyújtunk gyertyát?

Igor Matovič
Pozsony |

Rekordszámú mintavétel, rekordszámú koronavírus-fertőzött – ez a csütörtöki tesztelés mérlege. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a járvány rohamos terjedése miatt az első hullámhoz hasonló szigorításokat ígért, így nincs kizárva, hogy mindenszentek ünnepén korlátozni fogják az emberek szabad mozgását.

Csütörtökön 10 136 tesztet végeztek, ebből 1184 lett pozitív, vagyis jócskán megdőlt az előző napi rekord (szerdán 9518 mintavétel mellett 1037 fertőzöttet találtak). Arra, hogy a naponta azonosított fertőzöttek száma meghaladhatja az ezret, már a múlt héten is lehetett számítani, hiszen Igor Matovič kormányfő és Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter többször is jelezte, hogy az ország ezen a héten újabb rekordokra készülhet.

„Ennek ellenére nagy a baj”

– jelentette ki Matovič, aki a járványhelyzet miatt péntekre rendkívüli kormányülést hívott össze.

Katonákat is bevetnek

A kabinet megegyezett, hogy a kórházak, valamint a regionális közegészségügyi hivatalok munkáját ismét katonák fogják segíteni, csakúgy, mint a vírus első hulláma idején. Szükség esetén a védelmi minisztérium akár 1500 katonát is bevethet, de Jaroslav Naď (OĽaNO) tárcavezető elmondta, hogy az egészségügyi minisztérium egyelőre csak 350 katona munkájára tart igényt – ők szombaton kezdenek. A legtöbben éppen a regionális közegészségügyi hivatalokat erősítik majd, hiszen ezek az intézmények a legleterheltebbek. A katonák segítenek majd a fertőzöttekkel kapcsolatba került személyek felkutatásában, a tesztelésben, valamint a védőfelszerelések szállításában is, de ha a helyzet megkívánja, akkor a rendfenntartásból is kivehetik a részüket.

Erre főként Árva (Orava) vidékén kerülhet sor, ahol a járványhelyzet különösen kiélezett. A rendőrség beszámolója szerint ezeken a területeken néhányan teljesen figyelmen kívül hagyják az óvintézkedéseket, és családi összejöveteleket, lagzikat szerveznek. Matovič szerint ez így nem mehet tovább.

„Elképzelhető, hogy a következő napokban, hetekben teljes régiók fizetnek majd rá néhány felelőtlen csoport viselkedésére”

– mondta a miniszterelnök.

katonság

Otthoni gyertyagyújtás

A kormányfő hozzátette: nemcsak bizonyos régiókban van szükség a szigorításokra, hanem országos szinten is. A központi válságstáb utoljára akkor módosított az óvintézkedéseken, amikor a naponta regisztrált betegek száma 400 körül volt, most viszont már ennek a háromszorosa, így a miniszterelnök szerint éppen itt az ideje az újabb szigorítások bevezetésének. Matovič egyelőre nem árult el konkrétumokat, mindössze annyit mondott, az óvintézkedések hasonlíthatnak majd az első hullám idején bevezetett szabályokra. Mivel októbertől érvénybe lépett a veszélyhelyzet, és a kormány elvileg szabályozhatja az emberek szabad mozgáshoz való jogát, felmerült az a lehetőség is, hogy mindenszentek idején ismét kijárási tilalmat rendelhetnek el (hasonlóan, mint húsvétkor). Matovič nem zárta ki ezt a lehetőséget sem.

„A hozzátartozóink emlékére gyertyát gyújtani természetesen fontos dolog, de kicsit gondolkodjunk el. Az elhunytak lennének az utolsók, akik ebben a helyzetben a szemünkre hánynák, hogy egy vagy két hónappal később mentünk ki a sírhoz, vagy esetleg hogy otthon gyújtottunk gyertyát”

– jelentette ki a kormányfő.

Igor Matovič

100 ezer teszt ajándékba

A miniszterelnök szerint a járvány elleni küzdelem további fontos lépése lehet az egész ország területére kiterjedő tömeges tesztelés, a központi válságstáb erről a lehetőségről is tárgyal. Ez az óvintézkedés felmerült Csehországban is, ahol a naponta regisztrált betegek száma már a háromezret is meghaladta. Matovič hozzátette: Szlovákiában a járvány hasonlóan gyorsan terjed, így tulajdonképpen két hétre vagyunk attól, hogy olyan számokat produkáljunk, mint a csehek.

Ebben a helyzetben a tesztelésre nagyobb szükség lesz, mint bármikor korábban.
A kormányfő korábban arról beszélt, hogy a szlovák laboratóriumok kapacitása napi 7500 tesztben merül ki, ezt azonban az utóbbi hetekben sikerült kibővíteni. Erről árulkodik az a tény is, hogy a napi tesztek száma csütörtökön először átlépte a tízezret. Krajčí elmondta: ha szükség lesz rá, még ennél is több tesztet lesznek képesek elvégezni. Matovič szerint ehhez az állami és a magánlaboratóriumoknak elegendő teszt áll a rendelkezésükre, a beszerzésük már nem okoz problémát. Az állami laboratóriumok számára további segítség lehet, hogy a hazai PCR-tesztek gyártásával foglalkozó Multiplex cég újabb 100 ezer tesztet ajándékozott az országnak, amelyek körülbelül 3-4 hétig lesznek elegendőek.

tesztek

Már alig van zöld járás

A járvány rohamos terjedése miatt Szlovákia járásainak többsége már vörös kategóriába tartozik, vagyis rizikósnak számít. 79 járásból immár 62 a rizikós régiók listájára került, 11 járást jelölnek narancssárgával, és már csak 6 járás számít zöldnek, vagyis kevésbé kockázatosnak (ide tartozik a Kiszucaújhelyi, a Nagybiccsei, a Lőcsei, a Poltári, a Stubnyafürdői és a Nagyrőcei járás). 

Marek Krajčí szerint a jelenlegi járványügyi intézkedések nem elegendőek, amennyiben az emberek nem mondanak le a szocializációról, a koronavírus a továbbiakban is gyorsan terjedhet.

A járvány által leginkább sújtott régiók között többek közt az északi területek, így az Árvai járás szerepel, de szinte az egész országban sok a fertőzött személy. Több járásban, így például a Nagykürtösiben és a Tőketerebesiben, az elvégzett tesztek több mint 30 százaléka, de néhol 50 százaléka is pozitív volt. A mutató országos átlaga közel 10 százalék.

„Nem stabil a helyzet, és a fertőzöttek száma drámaian emelkedik majd“

– mondta a tárcavezető a pénteki sajtótájékoztatóján.

Napi 1500 fertőzött

Krajčí arról is beszélt, hogy jövő héten már akár napi 1500 új fertőzöttet is regisztrálhatnak. A pozitívan teszteltek száma gyorsabban növekszik, mint Magyarországon, vagy Ausztriában. Az ún. reprodukciós szám 1,43, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan ennyi embernek adja tovább a kórokozót. A miniszter kiemelte, hogy a veszélyeztetett kategóriába tartozó 65 év feletti fertőzöttek száma is növekszik. Krajčí szerint a családi ünnepségek, esküvők tudnak fertőzésgócként működni. 

Érdekes

Az aktuális koronaadatok

  • Csütörtökön 10 136 teszt mellett 1184 új beteget azonosítottak. Szlovákiában eddig összesen 16 910 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
  • A halálesetek száma 4-el nőtt, így hivatalosan már 61 emberéletet követelt a vírus.
  • A gyógyultak száma 99-cel nőtt, így jelenleg 11 401 aktív fertőzöttről tudunk.
  • 370 személyt kezelnek kórházban, közülük eddig 324-nél igazolódott be a fertőzés. 16 személy fekszik intenzív osztályon, 24-en szorulnak lelégeztetőgépre. 
  • A fertőzöttek a következő megyéből származnak: Eperjes megye (245), Zsolna megye (238), Nagyszombat megye (153), Nyitra megye (132), Trencsén megye (115), Kassa megye (102), Pozsony megye (100), Besztercebánya megye (99).
  • Ami a járási adatokat illeti, a legtöbb fertőzött a Pozsonyi (75) és az Eperjesi (74) járásból került ki. Utánuk következik a Námesztói (63), a Privigyei (57) és a Nyitrai (49) járás. Részletek a korona.gov.sk oldalon.

NAGY ROLAND, CZÍMER GÁBOR

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?