Minden határátlépőnek regisztrálnia kell az eHranicába

határátkelőhely

Minden külföldről hazatérőnek regisztrálnia kell az eHranica-rendszerbe. Ez azokra is vonatkozik, akik csak bevásárolni mentek át a határ túloldalára – tájékoztatta az Új Szót Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A kötelezettség azokat is érinti, akik megkapták az oltást. Ennek betartását a rendőrség ellenőrzi a határon.

 „Függetlenül attól, hogy melyik országból térünk haza és vonatkozik-e ránk valamilyen kivétel, kötelező regisztrálni az eHranica rendszerbe” – emlékeztetett Eliášová. Ez vonatkozik a beoltottakra is, és ugyanúgy meg kell tennie annak is, aki csak egy órára ugrott át bevásárolni valamelyik szomszédos országba.

„Figyelem, az új utazási szemafor július 9-én lép életbe, a delta variáns terjedése miatt új szabályok lesznek érvényben” – közölte Eliášová. Az országokat már nem fogják az ottani járványhelyzet alapján többféle kategóriába sorolni, csak az lesz mérvadó, hogy a hazatérő személy be van-e oltva vagy sem. Aki be van oltva, annak nem kell karanténba vonulnia, a többieknek igen, és leghamarabb öt nap elteltével végeztethetnek PCR-tesztet. „Viszont most mindenki köteles regisztrálni az eHranica rendszerbe” – hangsúlyozta Eliášová.

A rendőrség intenzív ellenőrzéseket tart a határátkelőkön, a regisztrálás elmulasztása a közegészségügyi előírások megsértésének minősül és 1659 eurós bírságot szabhat ki miatta a közegészségügyi hivatal. A rendőrség ugyanezért 1000 euróig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki.

Az eHranicába ide kattintva regisztrálhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?