Mikulec: Nem tudok előre a NAKA akcióiról, a Zurian-ügyről reggel értesültem

Roman Mikulec
Pozsony |

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter péntek reggel tudta meg, hogy megpróbálták őrizetbe venni Branislav Zuriant, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) volt igazgatóját.

Állítása szerint ez alátámasztja azt, amit korábban mondott, hogy nem tud előre arról, milyen akciókat tervez a NAKA. A miniszter nyilatkozatát Petar Lazarov, a belügyminisztérium munkatársa juttatta el a TASR-hez.

„A nyomozók függetlenül dolgoznak, és belügyminiszterként nem az én feladatom, hogy bármilyen módon kommentáljam a munkájukat” – jelentette ki Mikulec.

A rendőrség péntek reggel vonult ki Zurian poprádi házához. Zurian azonban külföldön tartózkodik. Sajtóértesülések szerint a NAKA volt vezetőjét hivatali hatáskörrel, valamint bizalmas információkkal való visszaéléssel gyanúsítják. A belügyminisztérium belső ellenőrzési részlege gyanúsította meg az ügyben. Zurian május 15-én kérte felmentését a szolgálat alól. Saját kérésére távozott posztjáról, és a rendőrség kötelékéből is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?