Mihál: a Smer és a nyugdíjpénztárak cinkosok

Pozsony |

<p>Jozef Mihál (SaS) szociális ügyi miniszer szerint a II. nyugdíjpillér reformjának ügyében a nyugdíjpénztárak nagy részének és a Smernek egyező érdekei voltak – ezért támadták a kormány által szerdán elfogadott módosítást.</p>

A Smer és a nyugdíjpénztárak egy része – elsősorban a nagyobbak – a hozamgaranciák kérdésében nem ért egyet a tervezettel.

Mihál úgy véli, a nagy pénztárak számára kedvező volt a Fico-féle, két évvel ezelőtt elfogadott módosítás, melynek következtében szinte kockázat nélkülivé vált a gazdálkodásuk, és a járulékokhoz is hamarabb hozzájuthattak. A Smer 100 millió eurót vett el a számlatulajdonosoktól, és további 100 millióval lehettek volna nagyobbak a bevételek, ha nem deformálták volna a rendszert két éve – mondta tegnap Mihál a Markíza Testre szabva című vitaműsorában.

Vitapartnere, Peter Kažimír (Smer) azzal érvelt, ők csak a válság hatására fellépő általános bizonytalanságban kívánták megvédeni a számlatulajdonosok pénzét. Jelenleg minimális hozamot termel mind a három típusú nyugdíjalap, az infláció leszámítása után a pénztártagok veszteségek az utóbbi két évben. „Ez arra volt jó, hogy 2014-ben jöjjön egy Orbán típusú és Ficóhoz hasonló hangú politikus, aki majd azt mondja: ilyen alacsony hozam mellett nem éri meg, és eltörli a II. nyugdíjpillért” – mondta Mihál.

A kormánytervezet sorsa egyelőre kérdéses, az OKS képviselőit még meg kell győzni ahhoz, hogy a parlamenten is sikerrel átmenjen. A Smer saját tervezetet nyújt be a témában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?